-
Átadták a Prima-díjakat
Nagyszabású gála keretében, immár huszadik alkalommal adta át a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Fejér Megyei Szervezete a megyei Prima Díjakat azon jelölteknek, akik a művészet, a tudomány, a kultúra vagy a sport területén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. A Városháza Dísztermében péntek este tartott ünnepségen díjazták az „Év Vállalkozóit” is.
2026.11.07. -
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Fehérvár jövője a tét
A 2038-as Szent István emlékévre készül a város. Ennek első lépéseként létrejött egy vitaindító szakértői anyag, amely fontos kérdéseket és lehetséges irányokat vet fel Székesfehérvár jövőjéről.
2026.11.06. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05.
Kétszázan voltak a nőgyógyászati szűrőnapon - lesz férfi egészségnap is
Nőgyógyászati szűrőnap volt Család- és Nővédelmi Központban, melyen mintegy kétszáz fehérvári hölgy vett részt. A rákszűrés mellett ingyenes koleszterin, vércukor- és vérnyomásmérés, valamint hasi ultrahang szűrés és bőrgyógyászati szűrés is a páciensek rendelkezésére állt.
2016.02.27. 11:30 |
Nőgyógyászati szűrőnap volt Család- és Nővédelmi Központban, melyen mintegy kétszáz fehérvári hölgy vett részt. A rákszűrés mellett ingyenes koleszterin, vércukor- és vérnyomásmérés, valamint hasi ultrahang szűrés és bőrgyógyászati szűrés is a páciensek rendelkezésére állt.

A vizsgálatokat id. Dr. Nagy László és Dr. Schwarczinger Zsolt végezték, továbbá a Humán Szolgáltató Intézet szakemberei várták a különböző vizsgálatokon a fehérváriakat.
Évente két alkalommal szerveznek nőgyógyászati szűrőnapot, amire olyan 25 és 55 év közötti hölgyeket hívnak, akik eddig nem vettek részt szűrésen, vagy az utolsó vizsgálatuk óta eltelt két-három év. A szűrőnapra előzetes bejelentkezés alapján lehetett jelentkezni: legtöbben pedagógusok és hivatali dolgozók voltak, akik munkabeosztásuk miatt hétköznapokon nehezen jutnak el szűrővizsgálatokra.

Az idei költségvetés is tartalmazza a város Egészségfejlesztési tervében „előírt” egészségprogramok, szűrővizsgálatok költségeit – mondta Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok. Felhívta arra is a figyelmet, hogy a női szűrőnap mellett idén is lesz férfiaknak egészségnap, ahol ugyancsak elérhető az ingyenes koleszterin, vércukor- és vérnyomásmérés, valamint idén újdonságként bőrgyógyászati szűrés is.

Magyarországon még mindig 900 nő hal meg évente méhnyak rákban. Örvendetes viszont, hogy egyre többen vesznek részt a vizsgálatokon. Míg egy évvel ezelőtt 4500-5000 szűrővizsgálat történt, ez a szám most már a 10 ezerhez közelít.