-
Átadták a Prima-díjakat
Nagyszabású gála keretében, immár huszadik alkalommal adta át a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Fejér Megyei Szervezete a megyei Prima Díjakat azon jelölteknek, akik a művészet, a tudomány, a kultúra vagy a sport területén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. A Városháza Dísztermében péntek este tartott ünnepségen díjazták az „Év Vállalkozóit” is.
2026.11.07. -
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Fehérvár jövője a tét
A 2038-as Szent István emlékévre készül a város. Ennek első lépéseként létrejött egy vitaindító szakértői anyag, amely fontos kérdéseket és lehetséges irányokat vet fel Székesfehérvár jövőjéről.
2026.11.06. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05.
Kétszázan dolgoznak városszerte a közterületi fűnyíráson
A keddi nagy eső után a szerdai napsütésben több centimétert növekednek a fűszálak mind a hárommillió négyzetméternyi rendszeresen kaszált fehérvári közterületen. A belvárosban és környékén kéthetente, a város többi területén pedig havonta egyszer kerül sor fűnyírásra. Fontos tudni, hogy az ország minden településéhez hasonlóan, a házak előtt -akárcsak télen a síkosság mentesítés- a fűnyírás a tulajdonosok feladata.
2016.05.25. 14:01 |

Az első csapat reggel hat órakor kezdi a munkát, majd utánuk hét órakor kezdi a dolgozók másik fele, meghatározott ütemterv szerint a fűnyírást, parkgondozást a város közterületein – mondta Homoki László a Városgondnokság parkfenntartási vezetője. Legelőször a nagygépek nyírják a füvet, amiből a Városgondnokságnak jelenleg 18 saját tulajdonú eszköz áll rendelkezésre: 7 Iseki, 5 John Deer, 2 Kubota és 4 Toro fűnyíró traktor végzi a munkát városszerte. Mögöttük mennek a damilos fűkaszákkal a dolgozóink: ezekből 47 darabot használunk nap, mint nap. Õket követik a lombfúvós munkatársaink, majd a kaszálék gyűjtők, akik összekupacolják a füvet, amit utána komposztálásra elszállítunk.

Naponta mintegy kétszáz ember dolgozik azon, hogy szépek legyenek a fehérvári zöldterületek. „Remélem, hogy a városlakók is látják, hogy dolgozunk azon, hogy szép, gondozott zöldterületeink legyenek. Ütemterv szerint megy a munka, azonban egy-egy esős nap, amikor nem lehet füvet nyírni, felboríthatja az előre elhatározott tervet és olyan nagy eső után, mint például a keddi, több centit is nőhet naponta a fű.” – mondja Homoki László.
Zákányi Tamás városüzemeltetési igazgató arra hívta fel a fehérváriak figyelmét, hogy a zöldterület gondozása az ingatlantulajdonosokra is ró feladatot, ami miatt sok panasz érkezik a Városgondnoksághoz is. Éppen ezért a múlt héten figyelemfelhívó levélben kérték meg azokat a tulajdonosokat, akik nem gondozták a házuk és az út közötti zöldterületet, hogy legyenek szívesek nyírják le a füvet a portájuk előtt. Mint mindenhol az országban Fehérváron is önkormányzati rendelet mondja ki, hogy az ingatlanhatártól az útig terjedő szakaszt a tulajdonosnak kell gondoznia. Van, ahol ez csak néhány méter és van ahol ez a terület nagyobb.
Jövő héten a városba bevezető fő közlekedési utak mellett, ahol nincs lenyírva a fű, elvégzi a tulajdonos helyett a feladatot a Városgondnokság, azonban ez hatósági eljárást von maga után, továbbá a fűnyírás költségét is kiszámlázzuk az érintett tulajdonosoknak – mondta a városüzemeltetési igazgató. „Nem kérünk mást, csupán annyit, hogy legyünk igényesek a saját ingatlanunk előtti területre és gondozzuk azt! Azon idős emberek, akik nem tudják ezt a munkát elvégezni, az önkormányzati képviselőjükön keresztül kérhetik azt, hogy a Városgondnokság a szociális kaszálás keretében nyírja le a füvet a ház előtt.”