Kétszáz új munkahelyet teremt a Harman/Becker hárommilliárdos Fehérvári fejlesztése

 A Harman/Becker Gépkocsi- rendszer Gyártó Kft. mintegy 703 millió forint uniós támogatást nyert a „Elektronikai alkatrész és részegységek gyártókapacitások bővítése a Harman/Becker Kft-nél.” című pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A beruházás összköltsége több mint hárommilliárd forint. A beruházás eredményeként 180 új munkahely is létesült a fehérvári gyárban. A cég munkavállalóinak jelenlegi létszáma meghaladja az 1300 főt.
2013.11.20. 14:01 |
 A Harman/Becker Gépkocsirendszer Gyártó Kft. mintegy 703 millió forint uniós támogatást nyert a „Elektronikai alkatrész és részegységek gyártókapacitások bővítése a Harman/Becker Kft-nél.” című pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A beruházás összköltsége több mint hárommilliárd forint. A beruházás eredményeként 180 új munkahely is létesült a fehérvári gyárban.
KÉPGALÉRIA a projektzáró gyárlátogatásról

Kis István a fehérvári gyár ügyvezetője igazgató kiemelte, hogy a Harman 4,3 milliárd dolláros árbevételre tett szert 2013-as üzleti évében. Világszerte 14 ezer dolgozója van, közülük több mint 1300 Székesfehérváron dolgozik. Emlékeztetett: 2009-ben új gyárépületet építettek, majd 2010-ben döntöttek az elektronikai kapacitásbővítés mellett. Ezzel párhuzamosan létszámuk a 2010-es 953 főről 1300 fölé nőtt.
Az ügyvezető igazgató tájékoztatása szerint a székesfehérvári gyár árbevétele a 2010-es 40 milliárd forintról 2012-re 122,5 milliárdra emelkedett, ezzel sikerült Magyarország legjobb 100 cég közé kerülniük.

 A projekt zárórendezvényén a gyártócsarnokba is benézhettek a vendégek, ahol Kiss István ügyvezető és Johannes Scherm alelnök mutatta be a fejlesztéseket. A gyárlátogatáson dr. Cser-Palkovics András polgármester,  dr. Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár és is ott volt.
 A Harman Becker Gépkocsirendszer Gyártó Kft. 1995 óta van jelen Székesfehérváron és azóta folyamatosan bővíti magyarországi tevékenységét, gyártókapacitásait a Sóstói Ipari Parkban. A Harman Becker Kft. megalakítása óta elektroakusztikai komponensek, és késztermékek gyártásával foglalkozik. Akusztikai üzletágában az autóipar számára hangszórókat, hangszóró rendszereket és mikrofonokat gyárt.
 
 Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára elmondta, hogy a kormány számára lényeges, hogy a magyar gazdaság növekedése együtt járjon a foglalkoztatás bővülésével. A Harman/Becker Kft. példaértékű beruházása ezért fontos üzenet a magyar kormány és az emberek számára. Az államtitkár megjegyezte, hogy a 2008-as válság óta kevés olyan cég van, mint a Harman, amely képes volt fejlődni és létszámot bővíteni. Úgy vélte, akik ebben az időszakban képesek voltak talpon maradni, a következő évek nyertesei lesznek.

Ha csak a száraz tényeket nézzük, akkor több 700 milliós támogatással hárommilliárdos beruházás készült el, ami majd kétszáz munkahelyet teremt – mondta Cser-Palkovics András polgármester a fejlesztési program záró rendezvényén. „A bizalomról is szól az új fejlesztés befejezése: nagyon fontos minden zöldmezős beruházás a város életének, de rendkívül fontosnak tartom azt, amikor egy meglévő partner további fejlesztését Székesfehérváron képzeli el. Ez már nem megelőlegezett bizalom, mint egy zöldmezős beruházás esetén. Ez a bizalom azon is alapul, hogy a város a tőle telhetőt meg is teszi annak érdekében, hogy ezek az üzemek itt is maradjanak és az új fejlesztések egyik célpontja lehessen Fehérvár. Köszönöm a Harman/Becker-nek, hogy fejlesztése helyszínéül a magyar gazdaság egyik motorját, Székesfehérvárt választotta. Külön köszönöm azoknak a munkavállalóknak, akik saját tudásukkal, munkájukkal szolgálták ezt a fejlesztést. Ha nem lennének jól képzett szakembereink és elhivatott munkavállalóink, akkor nem valósulhatnának meg ilyen beruházások.”
Johannes Scherm, a Harman Manufacturing & Quality Europe alelnöke elmondta, hogy a székesfehérvári üzem óriási fejlődésen ment keresztül 1995 óta, amikor csak egy kis beszállítóüzem volt. Akkor egy bérelt épületben működtek, most pedig Székesfehérváron található a Harman legnagyobb üzeme, amely közvetlen kapcsolatban van az autóipari vevőkkel. Eközben pedig az egyszerű alkatrészek gyártásától eljutottak előbb a hangszórógyártáshoz, majd az elektronikai termeléshez.

A Harman Becker Kft. tevékenységi köre 2006. év végétől kibővült az elektronikai üzletággal. Az elektronikai gyártószegmens megalakulása óta töretlenül és dinamikusan fejlődik mind a mai napig.
A Székesfehérváron gyártott elektronikai modulok és késztermékek a gépkocsik navigációs és infotainment rendszereibe kerülnek beépítésre. A magyarországi gyár 2009-ben a meglévő székesfehérvári telephelyén felépített és átadott egy közel 11.000 m² alapterületű új elektronikai gyáregységet, amellyel akkoriban már megduplázta gyártóterületét. Ettől az időponttól fogva mind a termelés, mind a termékkör, mind a vevői kör folyamatos bővítése vette kezdetét, amellyel új technológiák és magasabb hozzáadott értékű tevékenységek kerültek Magyarországra.
A beruházás döntően a legmodernebb beültető gépek és azokat kiszolgáló rendszerek beszerzését jelentette, valamint ehhez kapcsolódóan további 180 fő alkalmazását tette lehetővé a székesfehérvári gyárban. A cég munkavállalóinak jelenlegi létszáma meghaladja az 1300 főt.

A Harman Becker székesfehérvári gyára olyan neves és jelentős vevői körrel rendelkezik, mint a BMW, Audi, Mercedes, Ford, Volvo, Jaguar, Land Rover, Maserati és Ferrari.

Gazdaság

  1. Kapcsolatokból lehetőségek – női vállalkozóknak szerveznek fórumot a Megyeházán

    Női vállalkozóknak szervez szakmai fórumot a Fejér Megyei Önkormányzat 2026. november 5-én, csütörtökön 10.00 órai kezdettel a Megyeháza Címertermében. Az eseményen az üzletasszonyok, a kis- és középvállalkozásokat képviselő hölgyek új üzleti kapcsolatokat építhetnek, bemutathatják vállalkozásukat más helyi vállalkozóknak, és közös ajánlatokhoz, kölcsönös ajánlásokhoz vagy egymást kiegészítő szolgáltatásokhoz találhatnak partnereket.

    2026.11.03.
  2. Vállalkozói és Közösségi nap

    Első alkalommal és hagyományteremtő szándékkal szervezett Vállalkozói és Közösségi napot a Viantis Üzleti Klub szombaton a Sóstói Stadionban. Az eseményen helyi és környékbeli vállalkozások ismerkedhettek leendő partnereikkel, miközben a kiállítások és izgalmas előadások mellett gyakorlati workshopok is várták a résztvevőket. A vállalkozások képviselőit és a látogatókat dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte.

    2026.10.17.
  3. 40 éves a Kóger Optika

    Fennállásának negyvenedik évfordulóját ünnepelte pénteken Székesfehérvár egyik nagymúltú családi vállalkozása, a Kóger Optika. A Kossuth utcai üzletben a családtagok és barátok jelenlétében tartott vidám hangulatú délutánon felidézték az alapítás történetét, a kezdeti éveket és szó esett arról is, hogy reményeik szerint a következő generáció tovább viszi a családi vállalkozást.

    2026.10.16.
  4. Befizette a város a hozzájárulást

    A mai napon elutalta az Önkormányzat a szolidaritási hozzájárulás utolsó, közel 3,6 milliárdos részletét – adja hírül legfrissebb bejegyzésében dr. Cser-Palkovics András. Székesfehérvár polgármestere a jövő évi kilátásokról is ír, kíváncsian várva a 2027-es állami költségvetés számait, s nem rejtve véka alá, hogy Fehérváron is erősen csökkent a helyi gazdaság teljesítménye.

    2026.10.15.