Kétszáz fős elbocsátásra készül a Grundfos

A Tatabányán és Székesfehérváron szivattyúkat és motorokat gyártó dán Grundfos csaknem 200 ember elbocsátására készül, amelyet hétfőn jelentenek be hivatalosan. A hírt később a vállalat vezetője írásban erősítette meg. A Grundfos május végén 183 millió forintos támogatást kapott az Országos Foglalkoztatási Közalapítványtól 1.500 dolgozójának bértámogatására.
2009.06.12. 17:47 |
A Tatabányán és Székesfehérváron szivattyúkat és motorokat gyártó dán Grundfos csaknem 200 ember elbocsátására készül, amelyet hétfőn jelentenek be hivatalosan. A hírt később a vállalat vezetője írásban erősítette meg.  A Grundfos május végén 183 millió forintos támogatást kapott az Országos Foglalkoztatási Közalapítványtól 1.500 dolgozójának bértámogatására.
 
A társaságnál október közepétől már nem vettek fel új alkalmazottat, és nem hosszabbították meg a lejárt szerződéseket sem, így a mintegy kétezres létszám mára már 1.860 főre csökkent. A Grundfos 2000-ben építette fel első, majd második szivattyúgyárát Tatabányán, majd 2007 szeptemberében avatta fel a székesfehérvári gyárát. A vállalat árbevétele 2007-ben 68 milliárd forintot ért el, az elmúlt három évben 20 milliárd forintot ruháztak be Magyarországon.
 
A csoport regionális kereskedelmi leányvállalata, a törökbálinti Grundfos Hungária Kft. a magyar mellett a szlovák, a román, az ukrán piacot, valamint a volt jugoszláv piacokat látja el. 2007-es árbevétele elérte a 13,5 milliárd forintot.
 

Gazdaság

  1. Franciaországban terjeszkednek

    A Franciaországban megvalósított sikeres projektekre építve a fehérvári Continest elindította első franciaországi képviseletét. A partnerség a helyi jelenlétből eredő logisztikai és költségelőnyökre építve még kedvezőbb feltételekkel teszi elérhetővé a Continest innovatív megoldásait a francia piac környezettudatos, modern rendezvényeket és sporteseményeket szervező szereplői számára.

    2026.08.17.
  2. A fehérvári Ikarus szállítja Szkopje új elektromos buszflottáját

    Az Ikarus sikeresen lezárta történetének legnagyobb elektromos buszbeszerzését. A közbeszerzési eljárás lezárultát és a szerződés jogilag kötelező érvényűvé válását követően 150 elektromos buszt és 75 töltőállomást szállítanak Észak-Macedónia fővárosába és az ország számos városába.

    2026.08.12.
  3. Megérkeztek a midibuszok

    Szerdán megérkeztek Magyarországra a Goldi Mobility Kft. által Székesfehérvár részére szállítandó Zonson GTZ6859BEVBF elektromos midibuszok - írja a Magyarbusz Info. A 8,5 méter hosszú járműveket nettó 126,23 millió forintos darabonkénti vételáron szerzi be Székesfehérvár.

    2026.08.06.
  4. Befizette Székesfehérvár a szolidaritási hozzájárulás aktuális részletét

    Átutalta a szolidaritási hozzájárulás idei harmadik részét Székesfehérvár. Amint a polgármester Facebook bejegyzésből kiderül, idén még 3,6 milliárd forintot kell befizetnie a városnak.

    2026.07.23.