-
Nyári röplabdás tábor
A MÁV Előre nyári tábort szervez idén júniusban és júliusban a röplabda iránt érdeklődő, általános iskola alsó tagozatos gyermekek számára, ahova szeretettel várják a kezdőket és a haladókat egyaránt.
2026.04.30. -
Lépcsőfutás és gyaloglás
Május 2-án, szombaton reggel 9 órakor rajtol a Fehérvári lépcsőfutás az Aranybulla Emlékműnél. Az ingyenes közösségi sportrendezvényen három távot teljesíthetnek a versenyzők, emellett a szervezők külön kihívással készülnek a gyaloglók és a gyerekek számára is. Regisztrálni a verseny napján a helyszínen lehet.
2026.04.30. -
Futókörök napja
Hatodik alkalommal várják a mozogni vágyókat a futókörök napjára a Halesz parkba május 16-án, szombaton. A program részleteiről kedden tartottak sajtótájékoztatót.
2026.04.29. -
Címvédésre készülnek
Negyedik alkalommal jutott be zsinórban a bajnoki döntőbe a MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapata, a fehérváriak most először vághatnak neki címvédőként a finálénak. Az ellenfél az a Kaposvár lesz.
2026.04.28.
Két mérkőzésen sem sikerült gólt lőni
Az FC Fehérvár labdarúgó csapata a hét közepén két edzőmérkőzést is vívott. A piros-kékek „A” jelű együttese Győrben vendégeskedett az ETO-nál és gólnélküli döntetlenre végzett. A keret másik fele a Sóstói Stadion műfüves pályáján az NBIII listavezetőjét, a Hévíz FC-t fogadta, és egygólos vereséget szenvedett.
2009.01.21. 23:17 |
Az FC Fehérvár labdarúgó csapata a hét közepén két edzőmérkőzést is vívott. A piros-kékek „A” jelű együttese Győrben vendégeskedett az ETO-nál és gólnélküli döntetlenre végzett. A fehérváriak Varga István irányításával a Sebők – Andics, Koller, Radovics (Horváth, 46.), Romero – Kulcsár, Farkas, Sifter, Polonkai (Csobánki, 81.) – Sitku (Lelkes, 65.), Alves (Nagy D., 46.) összeállításban léptek pályára, és az első félidőben gyengébben futballoztak, de fordulás után már egyértelmű volt a Vidi fölénye. Több nagy helyzetet is kidolgoztak az FCF játékosai, de gólt nem sikerült rúgni, így maradt a 0-0.
A keret másik fele a Sóstói Stadion műfüves pályáján az NBIII listavezetőjét, a Hévíz FC-t fogadta. A fehérváriak a Halasi – Lázár, Bencze, Buljabasic, Mohl – Gyurcsó, Lattenstein, Kovács T., Elek – Simek, Vujovics alkotta csapattal kezdtek, majd játékba szállt Czirjék, Vaszicsku, Baracskai, és Kaiser is. A vendégek már a második percben vezetést szereztek, és hiába lőtt három kapufát is a Vidi B, a végeredmény maradt 0-1.
Az FC Fehérvár szombaton 11 órakor az NBII-es Bőcs csapatát fogadja a Sóstón.