-
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Két héten keresztül tartott az Öreghegyi Egyházközség Karitász csoportjának napközis tábora
Az Öreghegyi Egyházközség Karitász csoportjának két hetes napközis táborában a nagycsaládosok és az egyedülálló szülők gyerekei angol és német, drámapedagógiai és kézműves foglalkozásokon vesznek részt. A tábor július 28-án kezdődött és holnap, az-az augusztus 8-án fejeződik majd be. A felső tagozatos diákokat ma délelőtt dr. Cser-Palkovics András polgármester és a szervezet munkáját segítő képviselők látogatták meg. Bekapcsolódtak a nyelvi órákba és megnézték az ebéd előtti kézműves foglalkozást is.
2014.08.07. 11:26 |
Az Öreghegyi Egyházközség Karitász csoportjának két hetes napközis táborában a nagycsaládosok és az egyedülálló szülők gyerekei angol és német, drámapedagógiai és kézműves foglalkozásokon vesznek részt. A tábor július 28-án kezdődött és holnap, az-az augusztus 8-án fejeződik majd be.
KÉPGALÉRIA
KÉPGALÉRIA
2002 óta minden évben két héten keresztül tart a tábor augusztus elején, hogy a gyerekeknek segítsenek egy kicsit visszahangolódni az iskolára. Kádár Sándorné az Öreghegyi Egyházközség Karitász csoportjának vezetője elmondta, hogy a szervezet nem csak adományokkal igyekszik segíteni a családoknak, hanem olyan programokkal, mint a napközis tábor, ahol a gyerekeknek kulturális programokat szerveznek. A táborozók a város iskoláiból érkeztek és mintegy ötven felső tagozatos diák vesz részt az idei táborban is. Angol és német foglalkozások, drámajáték, kézműves foglalkozások vannak és minden héten pénteken kirándulni is mennek a gyerekek, ahova a szülők és a testvérek is mehetnek.

A napközis táborba Fehérvár polgármestere mellet Deák Lajosné, Dienesné Fluck Györgyi és Östör Annamária önkormányzati képviselők is ellátogattak csütörtökön délelőtt. A város önkormányzata és az érintett képviselők egyébként rendszeresen segítik a karitászcsoport működését és a nyári tábor megszervezését is, amely így a résztvevő gyermekek számára ingyenes.
A város polgármestere Cser-Palkovics András is ellátogatott az idei táborba. Mint mondta mind a Zentai Iskolában, mind pedig az Öreghegyi plébánián nagyon jó hangulat volt a gyerekek között. „Egyszerre közösségi program, tanulás és a vakáció tartalmas eltöltése a napközis tábor és nagyon fontos feladat, hogy a gyerekek biztonságos körülmények között tölthessék a nyári szünidőt. A város pénzügyi támogatása önmagában azonban nagyon kevés ahhoz, hogy ilyen táborok legyenek, ehhez kellenek elhivatott civilek.”
A kéthetes napközis tábor reggelivel kezdődik és ebéddel zárul, a délelőttöt pedig angol és német nyelvi foglalkozáson töltik a diákok. Az 5. és 6. osztályosoknak emellett kézműves foglalkozásokkal, a 7. és 8. osztályosoknak pedig drámapedagógus által vezetett órákkal készülnek. A pénteki napok pedig kirándulással telnek. Múlt héten Budapesten jártak, holnap pedig a veresegyházi Medveotthonba kirándulnak, ahová a táborozó gyermekek testvéreit és szüleit is meghívják a szervezők.

