-
Nyári röplabdás tábor
A MÁV Előre nyári tábort szervez idén júniusban és júliusban a röplabda iránt érdeklődő, általános iskola alsó tagozatos gyermekek számára, ahova szeretettel várják a kezdőket és a haladókat egyaránt.
2026.04.30. -
Lépcsőfutás és gyaloglás
Május 2-án, szombaton reggel 9 órakor rajtol a Fehérvári lépcsőfutás az Aranybulla Emlékműnél. Az ingyenes közösségi sportrendezvényen három távot teljesíthetnek a versenyzők, emellett a szervezők külön kihívással készülnek a gyaloglók és a gyerekek számára is. Regisztrálni a verseny napján a helyszínen lehet.
2026.04.30. -
Futókörök napja
Hatodik alkalommal várják a mozogni vágyókat a futókörök napjára a Halesz parkba május 16-án, szombaton. A program részleteiről kedden tartottak sajtótájékoztatót.
2026.04.29. -
Címvédésre készülnek
Negyedik alkalommal jutott be zsinórban a bajnoki döntőbe a MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapata, a fehérváriak most először vághatnak neki címvédőként a finálénak. Az ellenfél az a Kaposvár lesz.
2026.04.28.
Két bronzérmet hozott el az Albatoll a debreceni OB-ról
A hétvégén Debrecenben rendezték meg a felnőtt tollaslabdázók Országos Bajnokságát. A versenyen ismét sikerült dobogóra állni az albatoll.hu játékosainak. Vegyes párosban már szombaton sikerrel vették az első mérkőzésüket a Fekete Sára - Szatzker Márton (17-es bajnok páros), ahol 3 játszmában győzték le budapesti ellenfelüket. Ezután a debreceni Varga testvérpár ellen óriási csatában sikerült győzniük. A 3. szetben 25:23 lett a végeredmény...
2007.03.13. 08:32 |
A hétvégén Debrecenben rendezték meg a felnőtt tollaslabdázók Országos Bajnokságát. A versenyen ismét sikerült dobogóra állni az albatoll.hu játékosainak.Vegyes párosban már szombaton sikerrel vették az első mérkőzésüket a Fekete Sára - Szatzker Márton (17-es bajnok páros), ahol 3 játszmában győzték le budapesti ellenfelüket. Ezután a debreceni Varga testvérpár ellen óriási csatában sikerült győzniük. A 3. szetben 25:23 lett a végeredmény.
Vasárnap az elődöntőben a Gondáné Fórián Csilla (Debrecen) – Szent-Andrássy Márk (H.Zrínyi) kettőssel már nem bírtak a fehérvári fiatalok, de így is bronzérmet szereztek.
Bánhegyi Zita női egyesben jutott a legtovább. Először Kisvári Edinát (H.Zrínyi) győzte le két játszmában, majd a fiatal érdi Sárosi Laurát nehéz mérkőzésen utasította maga mögé 3 játszmában. A legjobb nyolc között a debreceni Varga Orsolya már nehéz ellenfélnek számított, aki 2 szetben győzött.
Férfi párosban a Sztazker M. - Németh A. (Ezerjó SE) páros a második kiemelt Szikra Cs.- Sinka A (H.Zrínyi) ellen kezdett. Az első játszma nem sikerült jól, de a másodikban esély volt a döntő szet kiharcolására is ami sajnos elmaradt, mert végül a rutinosabb páros 22: 20-ra győzni tudott.
Bánhegyi Zita – Horváth Zsófia (Pápa) a 4 közé jutásért nagyon jó játékkal győzte le a debreceni Hüse R. –Hegedűs Zs. kettőst. Sajnos a döntőbe jutásért másnap nem sikerült nyerniük. A Kisvári E. - Ádám K. (ROSCO) kettőstől 2 szetben kaptak ki, így a dobogó 3. fokára állhattak.