-
Példás életút
Szakmai sikerekben bővelkedő és családi életében is példás évtizedeket tudhat maga mögött dr. Németh Gyula, aki június 25-én ünnepelte a 90. születésnapját. Az Óbudai Egyetem Alba Regia Kar jogelőd intézményének korábbi oktatóját és igazgatóját Patik Ferenc önkormányzati képviselő köszöntötte fel városunk közössége nevében.
2026.06.29. -
Szoboszlai a King City Skateparkban
Egy igazán pörgős székesfehérvári eseménnyel veszi kezdetét a Telekomosok Fesztiválja, amely az ország öt ikonikus pontjára hozza el a sport, a kultúra és a digitális világ fúzióját. Július 5-én egy izgalmas városi élményparkká alakul a King City Skatepark, ahova Szoboszlai Dominik is kilátogat. Napközben táncbemutatók, rap csaták, este pedig Bongor és Lil 404 koncertjei fokozzák a hangulatot.
2026.06.29. -
Jótékonysági tanszergyűjtés
Idén nyáron is megszervezi közös tanszergyűjtő akcióját a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár és az Adypapír írószerbolt. Az akció június 29-én, hétfőn kezdődik és augusztus 15-ig tart, mindkét helyszínen szeretettel fogadják az új vagy a használt, de jó állapotú tanszereket, eszközöket.
2026.06.29. -
Év fagylaltja 2026
Az öt kategóriában összesen 72 fagylalt nevezése érkezett, és a korábbi évek díjnyertes magyar fagylalt remekeivel együtt összesen 100 féle fagylaltot kínáltak az egész napos rendezvény alatt. A fagylaltokat kiváló szakmai zsűri értékelte, amiben helyet kapott Damniczki Balázs fehérvári cukrászmester is.
2026.06.28.
Kerti programok kellemes nyári napokon
Viszont addig is, amíg eddig eljutnak, habitustól függően ezer módon foglalhatják el magukat. Ezen módszerek közül a kreatívabb kategóriába tartozik a kertészkedés, ami többek között ahhoz is hozzájárul, hogy a megérdemelt pihenés pillanatában már egy rendezettebb, kényelmesen kialakított környezetben lehessen kiélvezni a friss levegőt.
Rend a lelke mindennek
Ahhoz, hogy élvezetes legyen a kertészkedés, nem árt, ha minden hozzá szükséges eszköznek megvan a maga helye, ahol könnyedén megtaláljuk őket, ahelyett, hogy órákat töltenénk el a keresgélésükkel. A kert méretéből adódóan különféle megoldások állnak rendelkezésre – ha kisebb a hely, akkor valószínűleg olyan tárolóval kell megelégednünk, ami kis méretét jó elosztással ellensúlyozza, hogy a lehető leghatékonyabban használhassuk ki a teret.
A kültéri megoldások között éppen ezért rengeteg megoldást találunk a nagyobb tárolóládáktól, a teleszkópos polcokon át egészen a különféle szekrényekig. Ezek fontos közös tulajdonsága, hogy általában kifejezetten kültéri használatra szolgálnak, így ennek megfelelően is vannak kialakítva. Ha a rendszer már adott, akkor sokkal könnyebb lesz a kertészkedés is, akár egy szépséges sziklakert a cél, akár az, hogy itt termeljük meg az asztalunkra kerülő zöldségek és gyümölcsök legalább egy kis részét.
Munka után édes a pihenés
…legyen szó az egész heti munkáról vagy épp az aznapi kerti feladatok elvégzéséről! A pihenés pedig akkor lehet igazán kellemes, ha kényelmes is egyben, ehhez pedig olyan bútorokra van szükség, amelyek a kertben is pont olyan komfortot biztosítanak, mintha a nappaliban lennénk! A Tchibo webáruház kínálatában éppen ilyen kerti bútorok közül válogathatunk, amelyek ráadásul nemcsak kényelmesek, hanem ellenállnak az időjárás viszontagságainak is, hogy a lehető leghosszabb ideig álljanak rendelkezésre a kinti programokhoz. Akár teljes garnitúrát szeretnénk, akár egy-egy darabbal egészítenénk ki a már meglévő összeállításainkat, az időjárásállóság kiemelt szempont, ha a kertbe szánt bútorokról van szó.
Ha pedig végre a pihenésnél tartunk, akkor érdemes a megfelelő hangulatról is gondoskodni, amit a legkönnyebben különféle dekorációs elemekkel vagy kellemes, meleg fényt árasztó LED-es fényfüzérekkel érhetünk el. Kerti kutak, szobrok, asztali díszek és egy sor egyéb termék közül válogathatunk már manapság, amelyek között sok esetben olyanokat is találunk, amelyeknél a fenntarthatóságot is figyelembe vették a tervezés és a gyártás során.
Ha pedig a LED-es fényeknél tartunk, akkor sem kell feltétlenül megállni a fényfüzéreknél, hiszen akár nagyobb méretű lámpákat is találunk ezekkel a fényforrásokkal, így egyéni ízlésünk és lehetőségeink szerint állíthatjuk össze a számunkra legszimpatikusabb szetteket. A mutatós kiegészítők gyakran napelemmel működnek és/vagy szürkületérzékelő funkcióval is ellátták őket, hogy naplementekor automatikusan kapcsoljanak be, és varázsoljanak különleges hangulatot.