-
Kórházi felügyelő tanács tagokat keresnek
Nyilvános felhívást tett közzé az egészségügyi intézmény. Olyan egészségügyi területen tevékenykedő társadalmi szervezetek jelentkezését várják, amelyek részt kívánnak venni az egészségügyi intézmény kórházi felügyelő tanácsának munkájában. Jelentkezni 2026. június 30-ig lehet.
2026.05.21. -
Fehérvár köszöntötte katonáit
Évtizedes hagyományokhoz híven és a Magyar Honvédelem Napjához kötődően Székesfehérvár Önkormányzata gálaesttel köszönte meg a helyőrségben szolgáló katonák áldozatos munkáját. Az ünnepség keretében idén is átadták Székesfehérvár városának rangos elismerését, a Sipos Gyula-díjat, valamint a Gyuricza-emlékgyűrűt.
2026.05.19. -
Drogdílereket fogtak el
Hét kábítószer-kereskedőt vettek őrizetbe Fejér vármegyében. Seregélyesi, perkátai és fehérvári személyeket gyanúsítanak azzal, hogy tiltott szert árultak. Többek között több mint egy kg kristályos anyagot foglaltak le a rendőrök a házkutatások során.
2026.05.20. -
Kiszáradás határán a Velencei-tó
Kritikusan alacsony a Velencei-tó vízszintje, már a nyár kezdetén 70%-a hiányzik a tó vízkészletének! Hiába a múlt héten lehullott 30 mm-nyi csapadék, jelen pillanatban úgy áll, hogy június közepére elérheti a vízállás Agárdnál a valaha volt legalacsonyabb szintet.
2026.05.20.
Kegyeleti napok - internetes fehérvári sírhelykereső indult
A Béla úti temetőben idén is folyamatosan közlekedik majd az elektromos kisbusz október 29. és november 1. között, igazodva a 26-os és a 31-es helyi járatokhoz. A kegyeleti napok ideje alatt a közterület felügyelőkkel, rendőrökkel és a polgárőrökkel közösen, megerősített biztonsági szolgálat segíti a közlekedést és vigyáz a parkolókra.
2016.10.25. 14:14 |
Az önkormányzati temetőkben nyugvó szeretteikről megemlékezőket ebben az esztendőben is számos ingyenes szolgáltatással segíti a Városgondnokság. A sírhelyek rendbe tétele érdekében október 26-án a mind a hét önkormányzati temetőben kőzúzalékot biztosít az önkormányzati szolgáltató. A kegyeleti napok ideje alatt forgalomkorlátozást és rendkívüli biztonsági intézkedéseket vezetnek be, valamint egészségügyi felügyeletet is biztosítanak a Béla úti köztemetőnél, továbbá 2016. november 1-jén a Béla úti temető főbejárata mellett lévő rendezvényterem is nyitva áll, ahol a látogatók megpihenhetnek egy pohár forró tea mellett. A város ökumenikus megemlékezése "Vigasztalás evangéliumának megszólaltatása" címmel 2016. november 1-jén 16 órától lesz a Béla úti köztemető ravatalozó udvarában.
Interneten is elérhető a sírhelynyilvántartás
A sírhelynyilvántartás a temetőüzemeltetés összetett és bonyolult rendszere, melynek publikus adataihoz enged hozzáférést a Városgondnokság, így a székesfehérvári köztemetők sírhelynyilvántartása már elektronikusan is elérhető. A Béla úti, a Börgöndi, a Csutora, a Fecskeparti, a Hosszú, a Kisfaludi, a Sóstó rk. és a Szedreskerti temetők sírhelyei az elhunyt neve alapján kereshető.
A sirhelykereso.varosgondnoksag.hu oldalon bárki rákereshet név alapján arra, hogy pontosan hol is található az adott sírhely.

Az elektronikus sírhelykereső hosszú, öt éves munka eredménye, hiszen a mintegy harmincezer fehérvári sírhelyet, azok koordinátáit és adatait, illetve fényképeit darabonként kellett rögzíteni.
Közlekedés a Béla úti temetőben
A szokásosnál jóval erősebb gyalogos forgalom miatt 2016. november 1-jén reggel 7 és délelőtt 11 óra között hajthatnak be gépjárműveikkel a mozgásukban korlátozottak, valamint azok, akik idős, beteg hozzátartozóikat szállítják. A Béla úti köztemetőben az ingyenesen használható, elektromos kisbusz 2016. október 29. – november 1. között folyamatosan közlekedik, igazodva mind a négy napon a KNYKK 26-os és 31-es autóbusz járataihoz, segítve a temetőkert látogatóit a sírhelyek felkeresésében.

A Kegyeleti napokról és az ilyenkor szokásos temetői intézkedésekről és a most elkészült sírhelykereső oldalról sajtótájékoztatón számolt be Bozai István városgondnok, Király Edit a Kegyeleti Központ vezetője illetve Kneifel György és Szakter Roland térinformatikusok közösen tartottak sajtótájékoztatót.
Egészségügyi felügyelet a Béla úti temetőnél
Az idős, beteg, valamint váratlan rosszulléttel küzdők egészségügyi ellátása érdekében a Városgondnokság ebben az esztendőben is biztosít ápoló szakszemélyzetet. A Perpetum Nemzetközi Speciális Kutató-Mentők Alapítvány a helyszíni segítség mellett - szükség esetén - a betegek egészségügyi intézménybe szállításáról is gondoskodik.
Sírhelynyilvántartás a temetőportán
A teherportánál sírhely nyilvántartó könyveket helyeznek ki október 29. és november 2. között, ezzel segítve a temetőkben nyugvók sírhelyeinek megtalálását, azonban a sirhelykereso.varosgondnoksag.hu oldalon otthon is rákereshet bárki név alapján arra, hogy pontosan hol is található az adott sírhely.
Temetőkertek nyitva tartása
Az Önkormányzat tulajdonában álló, és a Városgondnokság kezelésében lévő temetőkertek október 30-ig reggel 7 és este 7 óra között tartanak nyitva. Október 31. és november 2. között a kapukat reggel 7 órakor nyitják ki a megemlékezők előtt, a temetőkertek legkésőbb 21 óráig tartanak nyitva. (Az érintett temetők: Béla úti-, Csutora-, Hosszú-, Szedreskerti-, Fecskeparti-, Sóstói rk.-, Börgöndpusztai-, Kisfaludi temetők)
Biztonsági intézkedések
A Városgondnokság ebben az esztendőben is különös hangsúlyt fektet a temetők védelmére, a virág, és egyéb lopások csökkentésére. A temetőkertek nyugalmát, az általános rendet a temetőellenőri szolgálat, a Városgondnokság rendészeti szolgálata biztosítja együttműködésben a közterület felügyelőkkel és a városi polgárőrséggel, így a temetők területén, valamint a parkolókban folyamatos lesz az ellenőrzés. A kegyeleti emlékezés napjaiban a rendőrök is fokozott ellenőrzést tartanak a temetők környékén, valamint segítenek a megnövekedett személy- és gépjárműforgalom irányításában. A Városgondnokság arra kéri a temetőkbe látogatókat, hogy aki megteheti, gyalogosan vagy tömegközlekedési eszközzel érkezzen. Az autóval közlekedőket ugyanakkor arra figyelmeztetik, hogy a parkolókban hagyott gépkocsikban ne hagyjanak értéktárgyakat látható helyen.
A méltó és kegyelet teljes megemlékezés és a látogatók nyugalma, biztonsága érdekében - az esetleges üzemzavarok elhárításán kívül - a temetőkertekben 2016. október 26. és november 2. között tilos a munkavégzés!
Érdemes ellenőrizni a sírhelyek rendelkezési jogának érvényességét
A temetői látogatások alkalmával érdemes ellenőrizni a sírhelyek rendelkezési jogának érvényességét, amelyet a Városgondnokság Béla úti temető főbejáratánál lévő Temetőüzemeltetés ügyfélszolgálati irodájában, ügyfélszolgálati időben lehet meghosszabbítani. A sirhelykereso.varosgondnoksag.hu oldalon szintén ellenőrizheti bárki, hogy meddig váltották meg a sírhelyet.
