-
Átadták a Prima-díjakat
Nagyszabású gála keretében, immár huszadik alkalommal adta át a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Fejér Megyei Szervezete a megyei Prima Díjakat azon jelölteknek, akik a művészet, a tudomány, a kultúra vagy a sport területén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. A Városháza Dísztermében péntek este tartott ünnepségen díjazták az „Év Vállalkozóit” is.
2026.11.07. -
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Fehérvár jövője a tét
A 2038-as Szent István emlékévre készül a város. Ennek első lépéseként létrejött egy vitaindító szakértői anyag, amely fontos kérdéseket és lehetséges irányokat vet fel Székesfehérvár jövőjéről.
2026.11.06. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05.
Kegyeleti futás, iskolai műsorok és március 15-i ünnep a Városház téren
Csütörtökön délután hagyományos „Kegyeleti futás és gyaloglás próba” lesz a Halesz parkban a Fejér Megyei Szabadidősport Szövetség szervezésében. Pénteken délelőtt iskolai megemlékezéseket tartanak a város különböző pontjain. A nemzeti ünnepen a Városház téren megemlékezéssel és koszorúzással hajtanak fejet március 15. előtt, valamint Székesfehérvár fiataljai „Együtt verő szíveink” címmel adnak műsort a közönségnek.
2016.03.08. 10:08 |
Székesfehérváron 2016-ban is színes programokkal ünnepelhetjük Március 15-ét. Csütörtökön délután hagyományos „Kegyeleti futás és gyaloglás próba” lesz a Halesz parkban a Fejér Megyei Szabadidősport Szövetség szervezésében. Pénteken délelőtt iskolai megemlékezéseket tartanak a városban az 1848-as forradalom és szabadságharc emlékére, több fehérvári oktatási intézmény részvételével a város különböző pontjain. A nemzeti ünnepen a Városház téren megemlékezéssel és koszorúzással hajtanak fejet március 15. előtt, valamint Székesfehérvár fiataljai „Együtt verő szíveink” címmel adnak műsort a közönségnek.

Március 10-én, csütörtökön „Kegyeleti futással és gyaloglás próbával” tisztelegnek március 15. emléke előtt a résztvevők 15 órától a Halesz parkban. A hagyományos programot a Fejér Megyei Szabadidősport Szövetség szervezi, a próbán a megyei és fehérvári általános, valamint középiskolák, nyugdíjas klubok, felsőoktatási intézmények és egyéni indulók vesznek részt. Az egy körös futás és gyaloglás távja jelképesen 1848 méter. A program viharos, kedvezőtlen időjárás esetén elmarad.
Az 1848-as forradalom és szabadságharc emlékére ünnepi megemlékezéseket tartanak a város oktatási intézményei március 11-én, pénteken 9 órától. Több általános és középiskola ad műsort a város különböző helyszínein – többek között Bem József tábornok mellszobránál, a Halesz ligetben, a Petőfi mozinál, a Fekete Sas Szálló, a Petőfi szobor és a Pelikán Fogadó előtt.
Az 1848-as forradalom és szabadságharc emlékére ünnepi megemlékezéseket tartanak a város oktatási intézményei március 11-én, pénteken 9 órától. Több általános és középiskola ad műsort a város különböző helyszínein – többek között Bem József tábornok mellszobránál, a Halesz ligetben, a Petőfi mozinál, a Fekete Sas Szálló, a Petőfi szobor és a Pelikán Fogadó előtt.
A nemzeti ünnepen, március 15-én, kedden 10.30 órától „Együtt verő szíveink” címmel adnak ünnepi műsort dr. Matuz János rendezésében Székesfehérvár lelkes ifjú színjátszói a Városház téren, az előadást Cserta Balázs zenekara kíséri. Az ünnepi megemlékezésen 11 órakor beszédet mond dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke és dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere. A város délelőtti programjait koszorúzás zárja a Fekete Sas Szállónál. Az ünnepi műsort délután 14 órakor megismétlik a Városháza előtti kőemelvényen.
A Palotavárosban, a Halász utca és a Rác utca közti füves területen a Huszárpark programjai közül választhat az ünneplő közönség, a Városház téren egész nap zenés, táncos műsorok, kreatív foglalkoztatók és népi ügyességi játékok, valamint József-napi vásár várja a fejér megyei és fehérvári lakosokat.
A Palotavárosban, a Halász utca és a Rác utca közti füves területen a Huszárpark programjai közül választhat az ünneplő közönség, a Városház téren egész nap zenés, táncos műsorok, kreatív foglalkoztatók és népi ügyességi játékok, valamint József-napi vásár várja a fejér megyei és fehérvári lakosokat.