-
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Kegyeleti futás a Haleszben Kürti Csaba egykori testnevelő tanár emlékére
Idén is kegyeleti futással és gyaloglás próbával kezdődött a megemlékezések sora nemzeti ünnepünk alkalmából. Az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjainak tiszteletére, valamint Kürti Csaba egykori testnevelő tanár emlékére megtartott sporteseményen a fiatal és az idősebb generáció is egyaránt képviseltette magát a Halesz parkban.
2014.10.21. 16:28 |
A hagyományokhoz hűen, idén is kegyeleti futással és gyaloglás-próbával kezdődött a megemlékezések sora nemzeti ünnepünk alkalmából. Az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjainak tiszteletére, valamint Kürti Csaba egykori testnevelő tanár emlékére megtartott sporteseményen a fiatal és az idősebb generáció is egyaránt képviseltette magát a Halesz parkban.
KÉPGALÉRIA az eseményről
KÉPGALÉRIA az eseményről
A nemzeti ünnephez kapcsolódóan közösen emlékezik meg az 1956-os forradalom hősi napjairól Székesfehérvár és Fejér megye Önkormányzata. A programsorozat kedden 15 órától a 20 éve hagyományos kegyeleti futással és gyalogláspróbával kezdődött. A futók a szabadságharc mártírjainak emlékére 1956 métert futottak, a nyugdíjasok ugyanezt a távot gyalogosan tették meg.
1956 méter. A változékony idő ellenére ezt a távot több mint száz résztvevő teljesítette futva, illetve sétálva az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjainak tiszteletére kedden a Halesz parkban. A Fejér Megyei Szabadidősport Szövetség által szervezett sporteseményen a fiatal és az idősebb generáció egyaránt képviseltette magát.
Ez a próba évek óta összekapcsolódik Kürti Csaba, a város legendás testnevelő tanárának emlékezetével is. Az ő halálának évfordulója is az októberi ünnepségsorozat idejére esik, ezért ebből az alkalomból - ebben az évben – 2014 métert teljesítettek futva a középiskolás kategóriában nevezők. A legjobban teljesítők serleget, ezen kívül minden egyéni résztvevő nemenként és kategóriánként ajándékot vehetett át.
A nemzeti ünnephez kapcsolódó programsorozat szerdán megemlékezésekkel folytatódik. A történelmi egyházak helyi képviselői az 58 évvel ezelőtti eseményekről október 22-én, szerdán 09.00 órakor tartanak megemlékezést, és együtt imádkoznak a forradalom és szabadságharc áldozataiért Spányi Antal megyés püspök vezetésével. A helyszín ez alkalommal a Bazilika oldalán álló korpusz helyett a Hősök tere lesz. Ugyanebben az időben kezdődik az az ünnepi megemlékezés és koszorúzás az ’56-osok terén (Budai út), amelynek házigazdája a Székesfehérvári Belvárosi I. István Középiskola Jáky József Tagintézménye lesz, majd folytatódik 11.30 órakor a Magyar Király Szálló falánál elhelyezett emléktáblánál a Ciszterci Szent István Gimnázium növendékeinek ünnepi műsorával.
Október 23-án, csütörtökön 16.30 órakor emlékezik a város és a megye közösen a dicsőséges napokra. A megemlékezés és koszorúzás helyszíne az ’56-osok tere lesz, ahol dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere és dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke mond ünnepi beszédet. A megemlékezés-sorozat 18 órakor a Vörösmarty Színházban gálaesttel zárul, amelyen külön meghívóval lehet részt venni. Vargha Tamás honvédelmi államtitkár, országgyűlési képviselő köszöntő gondolatait követően több megyei elismerés átadására is sor kerül.


