-
Nyári röplabdás tábor
A MÁV Előre nyári tábort szervez idén júniusban és júliusban a röplabda iránt érdeklődő, általános iskola alsó tagozatos gyermekek számára, ahova szeretettel várják a kezdőket és a haladókat egyaránt.
2026.04.30. -
Lépcsőfutás és gyaloglás
Május 2-án, szombaton reggel 9 órakor rajtol a Fehérvári lépcsőfutás az Aranybulla Emlékműnél. Az ingyenes közösségi sportrendezvényen három távot teljesíthetnek a versenyzők, emellett a szervezők külön kihívással készülnek a gyaloglók és a gyerekek számára is. Regisztrálni a verseny napján a helyszínen lehet.
2026.04.30. -
Futókörök napja
Hatodik alkalommal várják a mozogni vágyókat a futókörök napjára a Halesz parkba május 16-án, szombaton. A program részleteiről kedden tartottak sajtótájékoztatót.
2026.04.29. -
Címvédésre készülnek
Negyedik alkalommal jutott be zsinórban a bajnoki döntőbe a MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapata, a fehérváriak most először vághatnak neki címvédőként a finálénak. Az ellenfél az a Kaposvár lesz.
2026.04.28.
Kedden is nyert az Alba Volán a Sportclub ellen
Az Alba Volán – Sportclub összecsapás-sorozat harmadik felvonásán a fehérvári együttes a farmcsapattal korcsolyázott jégre, kiegészülve a felnőttektől visszajátszó hokisokkal, Budaival, Svasznekkel, Borostyánnal, Majorossal, Fodorral, Vaszjunyinnal és Gröschl Tamással. A Kóger István dirigálta alakulat a harmadik nap végén pozitívmutatóra hozta a Fehérvár – Csíkszereda csatát, hiszen a vasárnapi fiaskó után hétfőn, sőt kedden is nyerni tudott. A legutóbbi diadal azért is nagy jelentőségű, mert ezen a találkozón csupán az első két sort adta a felnőtt-csapat… Alba Volán - Sportclub Csíkszereda 4-3 (1-1, 1-0, 2-2)
2007.09.05. 11:02 |
Az Alba Volán – Sportclub összecsapás-sorozat harmadik felvonásán a fehérvári együttes a farmcsapattal korcsolyázott jégre, kiegészülve a felnőttektől visszajátszó hokisokkal, Budaival, Svasznekkel, Borostyánnal, Majorossal, Fodorral, Vaszjunyinnal és Gröschl Tamással. A Kóger István dirigálta alakulat a harmadik nap végén pozitívmutatóra hozta a Fehérvár – Csíkszereda csatát, hiszen a vasárnapi fiaskó után hétfőn, sőt kedden is nyerni tudott. A legutóbbi diadal azért is nagy jelentőségű, mert ezen a találkozón csupán az első két sort adta a felnőtt-csapat…(fotó: www.albavolanfevita.hu)A Csíkszereda kezdett jobban, már az első emberelőnyt gólra váltotta a szlovák vendégmunkás, Peter Misal az ötödik percben. Ezután a fehérváriak játszottak fölényben, a 11. percben Gröschl Tamás nyomatékosította mindezt, és egyenlített a Volán. A középső játékrészben Fortuna a hazaiak mellé állt, volt, hogy a fehérvári kapu keresztvasán csattan a korong, de előfordult, hogy a gólvonalon csorgott végig a pakk… A túloldalon azonban Gröschl már második találatának örülhetett: higgadt, ugyanakkor pimasz góllal vette át a vezetést a Volán, ráadásul mindezt emberhátrányból tette.
A záróharmadban felpörögtek az események, a 44. percben a nagy kedvvel játszó Gröschl harmadszor is bevette a csíki kaput, ekkor egy emberelőnyt váltott gólra a Kóger-csapat. A vezetőbíró közben sűrűn szórta a játékosokat a büntetőpadra, leginkább a vendégektől, Poznik, Adorján és Filip is végleges kiállítással mehetett idő előtt zuhanyozni. A kiállításoktól tizedelt Csíkszereda így is küzdött, hajtott, és 48. percben Ordzovensky zárkóztatta fel a Sportklubot. Az 50. percben aztán megint a rengeteget dolgozó, szinte végig jégen lévő első sor produkciójának tapsolhatott a 300 fős publikum, egy emberelőnyt gólra váltva Fodor Szabolcs 4-2-re alakította az állást. A góltörténetet a Csíkszereda foglalta keretbe, az 52. percben Szőcs Szabolcs emberhátrányból volt eredményes, beállítva a 4-3-as végeredményt.
Az Alba Volán így három meccsből kettőt nyerve pozitív mérleggel zárta a Sportclub elleni sorozatot, jó esélyt teremtve a fiatalok fejlődésének.