-
Kórházi felügyelő tanács tagokat keresnek
Nyilvános felhívást tett közzé az egészségügyi intézmény. Olyan egészségügyi területen tevékenykedő társadalmi szervezetek jelentkezését várják, amelyek részt kívánnak venni az egészségügyi intézmény kórházi felügyelő tanácsának munkájában. Jelentkezni 2026. június 30-ig lehet.
2026.05.21. -
Fehérvár köszöntötte katonáit
Évtizedes hagyományokhoz híven és a Magyar Honvédelem Napjához kötődően Székesfehérvár Önkormányzata gálaesttel köszönte meg a helyőrségben szolgáló katonák áldozatos munkáját. Az ünnepség keretében idén is átadták Székesfehérvár városának rangos elismerését, a Sipos Gyula-díjat, valamint a Gyuricza-emlékgyűrűt.
2026.05.19. -
Drogdílereket fogtak el
Hét kábítószer-kereskedőt vettek őrizetbe Fejér vármegyében. Seregélyesi, perkátai és fehérvári személyeket gyanúsítanak azzal, hogy tiltott szert árultak. Többek között több mint egy kg kristályos anyagot foglaltak le a rendőrök a házkutatások során.
2026.05.20. -
Kiszáradás határán a Velencei-tó
Kritikusan alacsony a Velencei-tó vízszintje, már a nyár kezdetén 70%-a hiányzik a tó vízkészletének! Hiába a múlt héten lehullott 30 mm-nyi csapadék, jelen pillanatban úgy áll, hogy június közepére elérheti a vízállás Agárdnál a valaha volt legalacsonyabb szintet.
2026.05.20.
Kedden hajnalban váratlanul elhunyt Kovács Jenő órásmester
Kedden hajnalban váratlan tragédia és veszteség érte közösségünket: elhunyt Kovács Jenő órásmester. Székesfehérvár közismert és szeretett, lokálpatrióta órásmestere 67 évet élt. Székesfehérvár Önkormányzata Kovács Jenőt saját halottjának tekinti, szeretteinek a város közössége nevében ezúton is szeretnénk részvétet nyilvánítani! Búcsúztatására november 19-én, szombaton déli 12 órakor kerül sor a Béla úti temetőben.
2016.11.08. 16:03 |
Kedden hajnalban váratlan tragédia és veszteség érte közösségünket: elhunyt Kovács Jenő órásmester. Székesfehérvár közismert és szeretett, lokálpatrióta órásmestere 67 évet élt.

Városszépítő és -gazdagító tevékenysége kapcsán mindenki ismeri Kovács Jenő nevét. Hozzá kapcsolódik a város toronyóráinak megjavítása, korszerűsítése, a Virágóra óraszerkezetének karbantartása, ő hozta létre a muzeális értékeket őrző óragyűjteményt és látványos Órajátékot készített a Belvárosban. Szaktudásának köszönhetően az országban több mint száz toronyóra született újjá. Már diákkorában szerette az órákat. Mozdonyvezető édesapjától kapott kedvet az időszerkezetek tanulmányozásához, aki szabadidejében javítgatott órákat családtagoknak, ismerősöknek. Az alapokat tőle tanulta. Már gimnáziumi éveiben aktívan gyakorolt és gyűjtötte az időszerkezeteket.

Az 1970-es években a Székesfehérváron működő Órás és Műszeripari Szövetkezet egyik fiókvezetője lett, az üzletből figyelte a belvárosi templomok tornyait, pontatlan óráit. A másodállásos iparengedély megszerzéséhez a toronyórák javítására a szövetkezet vezetősége nem járult hozzá, így 1977-től kiváltotta az iparengedélyt; az első megrendelése a letenyei templom toronyórájának rendbehozatala volt. 1979-től egy kalaposüzlet felében társ lett a Belvárosban, visszatért a kisóra-javításhoz. A mester a székesfehérvári toronyórák javítását a helyi városszépítő egyesület kezdeményezésére és támogatásával vitte véghez 1983 és 1985 között, munkájáért soha nem kért fizetséget. Két évvel ezelőtt a Szent Sebestyén vértanú templom nyolc számlapos óráját készítette el.
1978-tól, közel negyven éven keresztül gondozta a Virágórát. 2002-ben zenélő, történelmi személyiségeket ábrázoló figurákat felvonultató órajátékot tervezett és készített egy több mint 200 éves belvárosi épület homlokzatára. Hivatásának szeretete a 2009-ben létrehozott fantasztikus óragyűjtemény fölötti gondoskodásban is megjelenik, az óramúzeum értékes, csodálatos szerkezeteket őriz antik fali- és asztali órákkal, zsebórákkal, különleges szerkezetekkel, szerszámokkal. A Városháza megújult Dísztermének óráját is Kovács Jenőnek köszönhetjük.
Elnökségi tagja volt a Városvédő Egyesületnek, 1996-ban városvédő tevékenységét Székesfehérvárért díjjal ismerték el. 1998-2002 között önkormányzati képviselőként látott el közszolgálati feladatokat.
Mindig zavarta a pontatlanság, és igazi órának a mutatóval ellátott órákat tartotta. Szeptember végén egy napsütéses délelőtt 1956-os, Franciaországban gyártott Citroënjével ő rajtolt először az Országalmától a Chrono Classic mezőnyében. Nyáron a Kossuth udvarban, korhű ruhában játszott a legfrissebb szerzeményen, egy patinás verklin. Utolsó interjúját 2016 nyarán adta, a Bazilika egyik tornyán található óra számlapját tisztogatta éppen.
Székesfehérvár Önkormányzata Kovács Jenőt saját halottjának tekinti, szeretteinek a város közössége nevében ezúton is szeretnénk részvétet nyilvánítani! Búcsúztatására november 19-én, szombaton déli 12 órakor kerül sor a Béla úti temetőben.
Székesfehérvár Önkormányzata nevében
dr. Cser-Palkovics András
polgármester