-
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Katonai pilótákat keres a Magyar Honvédség
Repülőhajózó programban való részvételre keres fiatalokat a Magyar Honvédség. A pályázatát benyújthatja bármely magyar állampolgár, aki 2015. december 31-ig nem tölti be a 25. életévét, egészségi-, pszichikai-, fizikai alkalmassága nem korlátozott, felsőoktatási intézményben szerzett, vagy szerez diplomát 2015. augusztus 31-ig és rendelkezik angol nyelvismerettel (angol középfok „C” vagy STANAG 2,2,2,2 vagy katonai szakanyaggal bővített angol középfok).
2015.02.24. 08:23 |

Feltétel az is, hogy a pályázó vállalja az előírt repülőkiképzést, egészségügyi vizsgálatokat és nemzetbiztonsági ellenőrzést, vállalja a képzéssel járó kötelezettségeket és a program sikeres befejezése után vállalja a harcászati repülőgép-vezetői vagy helikoptervezetői beosztást.
A pályázatok beérkezési határideje: 2015. 03. 15. A felhívással kapcsolatos részletes tájékoztatással a székesfehérvári toborzó iroda munkatársai (Mészöly Géza u. 7.; telefon: +36/30-627-1733) szolgálnak, akik emellett folyamatosan várják a katonai szolgálat – az önkéntes műveleti tartalékos és szerződéses legénységi beosztások – iránt érdeklődőket is.