KarrierKavalkád Fehérváron – a pályaválasztásban segített a rendezvény

A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ és a Konnekt Egyesület advent első szombatján Karrier Kavalkádot szervezett a központ Fürdő sori épületében, ahol előadások, szakmai beszélgetések, önismereti workshopok segítettnek abban, hogy a fiatalok megtalálhassák, vagy közelebbről megismerhessék jövendőbeli szakmájukat.
2023.12.02. 15:04 |
KarrierKavalkád Fehérváron – a pályaválasztásban segített a rendezvény

A rendezvényre elsősorban a 11. és 12. évfolyamos diákokat várták, akik a börzén szabadon beszélgethettek a számukra érdekes szakmát képviselő felnőttekkel, és inspirálódhattak a pályaorientációhoz kapcsolódó előadások által.

Kiemelkedősen fontos kérdéskört jár körbe a KarrierKavalkád és az, hogy hogyan lehet segíteni a pályaválasztásban a fiataloknak - mondta Cser-Palkovics András polgármester a rendezvény megnyitóján. Emlékeztetett arra, hogy néhány évvel ezelőtt készült egy olyan felmérés, melyben 1-5 skálán válaszoltak a fehérvári fiatalok az őket foglalkoztató kérdésekre. Ebből kiderült, hogy a pályaválasztás nehézségei nagyon magas, majd 4.7-es pontszámot kaptak, viszont ugyanebben felmérésben arra a kérdésre, hogy mennyi segítséget kapnak ehhez a fiatalok, akkor alig több mint 2-es volt az érték. Egy-egy olyan kezdeményezés, mint a KarrierKavalkád hiánypótló rendezvény, hiszen egy-egy szakma, vagy irány évtizedeken keresztül elkíséri az életünket, ami nem azt jelenti feltétlenül, hogy mindig ebben fogunk dolgozni, sőt. "Lehet, hogy többször munkahelyet vagy feladatkört váltunk, de azok a képességek, amik velünk együtt fejlődnek végigkísérnek bennünket, ezért is nagyon fontos, hogy merre indulnak el a fiatalok. Boldog és egészséges felnőttkor nem elképzelhető, ha olyan munkát végzünk folyamatosan, amit nem szeretünk. A munka nem szabad, hogy teher legyen, hanem bizonyos értelemben a mindennapok szerves része, amiben örömünket is leljük. Nehézség persze mindig van, de ettől lehet még élvezni azt a pályát, amit választottunk." Arra bíztatott mindenkit, hogy azt keresse, amit szeret csinálni és bár nagyon sok fontos szempont van még, de azok nem előzhetik meg ezt a kérdést.

A szombat délutáni rendezvényre a szervezők a diákok előzetes igényeinek felmérése alapján hívták az előadókat.

A KarrierKavalkádon nem csak a különböző szakmák között böngészhettek a diákok, hanem regisztrálhattak a Konnekt Önismereti Akadémia 4+1 alkalmas pályaorientációs, önismereti képzésére is, ahol felfedezhetik saját erősségeiket, meghatározhatják jövőképüket és rátekinthetnek arra, hogyan működnek csapatban.

A délután folyamán "Hogyan lehet jól keresni?" címmel Stumpf Kata, a Konnekt Egyesület vezetője tartott előadást, majd az "Amikor a közügy szívügy lesz, avagy a politikai és a vállalkozói élet kulisszatitkai" volt a témája Cser-Palkovics András polgármester és Damniczki Balázs cukrászmester kerekasztal-beszélgetésének. Azurák Csaba tévés műsorvezető, Orsovai Renáta énekesnő és Tőkés Dániel séf kerekasztal-beszélgetése pedig "Álommunka vs megélhetés – döntenem kell?" címmel várta a fiatalokat. A rendezvényen több mint húsz különböző szakma képviselőjétől kérdezhettek a fiatalok.

Gazdaság

  1. Vállalkozói és Közösségi nap

    Első alkalommal és hagyományteremtő szándékkal szervezett Vállalkozói és Közösségi napot a Viantis Üzleti Klub szombaton a Sóstói Stadionban. Az eseményen helyi és környékbeli vállalkozások ismerkedhettek leendő partnereikkel, miközben a kiállítások és izgalmas előadások mellett gyakorlati workshopok is várták a résztvevőket. A vállalkozások képviselőit és a látogatókat dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte.

    2026.10.17.
  2. 40 éves a Kóger Optika

    Fennállásának negyvenedik évfordulóját ünnepelte pénteken Székesfehérvár egyik nagymúltú családi vállalkozása, a Kóger Optika. A Kossuth utcai üzletben a családtagok és barátok jelenlétében tartott vidám hangulatú délutánon felidézték az alapítás történetét, a kezdeti éveket és szó esett arról is, hogy reményeik szerint a következő generáció tovább viszi a családi vállalkozást.

    2026.10.16.
  3. Befizette a város a hozzájárulást

    A mai napon elutalta az Önkormányzat a szolidaritási hozzájárulás utolsó, közel 3,6 milliárdos részletét – adja hírül legfrissebb bejegyzésében dr. Cser-Palkovics András. Székesfehérvár polgármestere a jövő évi kilátásokról is ír, kíváncsian várva a 2027-es állami költségvetés számait, s nem rejtve véka alá, hogy Fehérváron is erősen csökkent a helyi gazdaság teljesítménye.

    2026.10.15.
  4. VOSZ üzleti fórum

    A mostani fórum középpontjában a mesterséges intelligencia vállalati használata és jövőformáló lehetőségei álltak. A Sóstói Stadion rendezvénytermében megtartott fórumon a technológia legégetőbb, legaktuálisabb kérdéseit járták körbe a résztvevők az előadók segítségével, valamint szóba került a vagyonadó és a vállalkozások vízfelhasználásának zöldítése és csökkentése is.

    2026.10.14.