Karate: négy bajnoki cím az Utánpótlás magyar bajnokságról

A márciusi diákolimpiai selejtező óta ezen a hétvégén rendeztek először kyokushin karate versenyt Hazánkban. És ha már verseny, akkor nem is kisebb eseménnyel kezdődött az őszi szezon, mint az egyik legnagyobb utánpótlás seregszemlével, az Utánpótlás magyar bajnoksággal.

2020.10.05. 12:42 |
Karate: négy bajnoki cím az Utánpótlás magyar bajnokságról

Mint általában, most is a pestszentimrei Sportkastély adott otthont a versenynek, de a kialakult helyzetnek köszönhetően a megszokott 4-500 induló helyett csupán 9 szervezet 33 klubjának 180 fiatal versenyzője vállalta a megmérettetést. A viszonylag szerény induló létszám azonban egyáltalán nem rontott a rendezvény színvonalán, hiszen a hazai mezőny legjobbjai természetesen presztízskérdésnek tekintették, hogy tatamira lépjenek ezen a napon. Nemcsak a mérkőzések minőségére, hanem a számára sem lehetett panasz, mivel csaknem minden kategóriában kőrmérkőzésekre került sor, így általában 3-4 győztes küzdelemre volt szükség a bajnoki cím elnyeréséhez.

Az IFK Magyar Kyokushin Szervezetet ezúttal is a Fehérvár Karate Akadémia, a Móri SE és a Vértesi Tömegsport Egyesület versenyzőiből álló közös csapat képviselte, és bár a felkészülés során akadtak némi nehézségeik, ismét szép sikerek születtek. A legnagyobb nehézséget a csapat számára néhány húzóemberének kiesése jelentette. A nyáron szerzett sérüléseiből lassan lábadozó Fekete Panna és Bőke Eszter hiánya már a felkészülés alatt megmutatkozott, de sérülés, illetve súlyos betegség miatt nem tudta vállalni a versenyt Puszta Péter, Szűcs Ferenc és a csapat legfiatalabb tehetsége Amberg Zita sem. A tőlük joggal elvárható öt dobogós helyezés erősen hiányzott a végelszámolásnál, így Bőke Béla mester 13 másik tanítványára várt az éremszerzés cseppet sem könnyű feladata. A másik, nem csekély nehézséget a járványhelyzet miatt bezárt zámolyi tornaterem hiánya okozta. Csak a móri. a zámolyi és a gánti önkormányzatok segítségének köszönhető, hogy a csapat folytathatta a felkészülést. Ezek az önkormányzatok első szóra rögtön és önzetlenül befogadták a csapatot művelődési házaikba és így biztosították a működés elemi feltételeit. A megszokott edzéshelyszín és a felszerelés hiánya így is éppen elég nehézséget jelentett a felkészülés során edzőnek és tanítványnak egyaránt.

Mindezen okok bőven elégségesek lettek volna a csüggedésre, de fiatal karatékáinkban inkább megerősítették a bizonyítási vágyat. A Kajdi István, Dezső Kata, Fekete Gergely összetételű edzői team vezetésével a tizenhárom harcos kemény küzdelemben tíz érmet szerzett. Közülük is kiemelkedő Kántor Viktória és Tihanyi Eszter teljesítménye, akik az ifjúsági lányok középsúlyú mezőnyében valamennyi nagynevű riválisukat maguk mögé utasították. Így itt házi döntőre kerülhetett sor, melynek eredményeként Viki nyakába arany-, míg Eszterébe ezüstérem került.

Eredmények:

Aranyérem:

Nagy-Dobondi Eszter

Reichert Jázmin

Tihanyi Ábel

Kántor Viktória

Ezüstérem:

Nagy Daniella

Vereb Zsolt

Tihanyi Eszter

Bronzérem:

Tihanyi Zsófia

Fekete-Páris Enikő

Hortobágyi Kristóf

Solymosi Sárának, Králl Máténak és Kulcsár Lászlónak ezúttal érem helyett be kellet érniük a tisztes helytállás tudatából fakadó örömmel és a reménnyel, hogy rövidesen kiköszörülhetik a csorbát. Erre pedig legközelebb a hónap végén, Vácon, a Hinomoto kupán lesz lehetőségük, ahol a remények szerint a csapat felnőtt versenyzői is tatamira léphetnek végre. Shihan Mátó Katalin és sensei Bőke Béla pedig csakúgy, mint itt versenybírói feladatokat fog ellátni felkészülésként a decemberi várnai EB-re.