Júliustól megszűnik a deviza-jelzáloghitelek bejegyzése

Várhatóan július 19-én fogadja el a parlament azt az új szabályt, amely szerint csak forint alapon lehet lakóingatlanra jelzálogot bejegyezni. Ez visszamenőleges hatállyal, július 1-jétől léphet majd életbe. Péntek délig kaptak haladékot a bankok, hogy megegyezésre jussanak az összesen kétszázmilliárd forintra tervezett bankadó ügyében, velük egy háromfős kormánydelegáció tárgyal.
2010.06.30. 18:17 |
Várhatóan július 19-én fogadja el a parlament azt az új szabályt, amely szerint csak forint alapon lehet lakóingatlanra jelzálogot bejegyezni. Ez visszamenőleges hatállyal, július 1-jétől léphet majd életbe. Péntek délig kaptak haladékot a bankok, hogy megegyezésre jussanak az összesen kétszázmilliárd forintra tervezett bankadó ügyében, velük egy háromfős kormánydelegáció tárgyal.
 
Matolcsy mellett Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter és Varga Mihály államtitkár lesz a delegáció tagja és Matolcsy reményei szerint a napokban megszülethet a megállapodás. Elismételte: az elvonás mértéke brutális, de ez kell a 3,8 százalékos hiány teljesítéséhez. Maradt az extrateher eredeti felosztása, vagyis az idei költségvetésbe már korábban betervezett 13 milliárd forinton felüli részből 120 milliárd jut a bankokra, 36 milliárd a bankokra, 30 milliárd pedig a többi pénzügyi intézményre.
 
A bankok mérlegfőösszeg, a biztosítók nettó díjbevétel és a pénzügyi szektor többi szereplője is nettó árbevétel típusú alapon fizeti majd a bankadót. Matolcsy megismételte: a 200 milliárdos összeg "kőbevésett". A bankoknál céltartalék szabadulhat fel a bajba jutott hitelesek megmentése miatt, ebből fizethetik a bankadó egy részét. A kormány augusztus 31-ig dolgozza ki a bajba jutott hitelesek megsegítésére szeptember 30. és december 31. között létrejövő Nemzeti Eszközkezelő Társaság szabályozását is. Ez a társaság - egyéni kérelemre - beváltja a devizahitelt forintra, illetve a tulajdonjogot bérleti jogra váltja és megállapítja a bérleti díjat.

Gazdaság

  1. Vállalkozói és Közösségi nap

    Első alkalommal és hagyományteremtő szándékkal szervezett Vállalkozói és Közösségi napot a Viantis Üzleti Klub szombaton a Sóstói Stadionban. Az eseményen helyi és környékbeli vállalkozások ismerkedhettek leendő partnereikkel, miközben a kiállítások és izgalmas előadások mellett gyakorlati workshopok is várták a résztvevőket. A vállalkozások képviselőit és a látogatókat dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte.

    2026.10.17.
  2. 40 éves a Kóger Optika

    Fennállásának negyvenedik évfordulóját ünnepelte pénteken Székesfehérvár egyik nagymúltú családi vállalkozása, a Kóger Optika. A Kossuth utcai üzletben a családtagok és barátok jelenlétében tartott vidám hangulatú délutánon felidézték az alapítás történetét, a kezdeti éveket és szó esett arról is, hogy reményeik szerint a következő generáció tovább viszi a családi vállalkozást.

    2026.10.16.
  3. Befizette a város a hozzájárulást

    A mai napon elutalta az Önkormányzat a szolidaritási hozzájárulás utolsó, közel 3,6 milliárdos részletét – adja hírül legfrissebb bejegyzésében dr. Cser-Palkovics András. Székesfehérvár polgármestere a jövő évi kilátásokról is ír, kíváncsian várva a 2027-es állami költségvetés számait, s nem rejtve véka alá, hogy Fehérváron is erősen csökkent a helyi gazdaság teljesítménye.

    2026.10.15.
  4. VOSZ üzleti fórum

    A mostani fórum középpontjában a mesterséges intelligencia vállalati használata és jövőformáló lehetőségei álltak. A Sóstói Stadion rendezvénytermében megtartott fórumon a technológia legégetőbb, legaktuálisabb kérdéseit járták körbe a résztvevők az előadók segítségével, valamint szóba került a vagyonadó és a vállalkozások vízfelhasználásának zöldítése és csökkentése is.

    2026.10.14.