-
Győzött a Volán
A tabellán egy helyezés és két pont választotta el egymástól a Hydro Fehérvár AV19 és a Linz együttesét a forduló előtt. A Volán állt jobban, és ez nem változott a két gárda vasárnap délutáni derbije után sem, a hazaiak Trevor Cheek triplájával győztek.Hydro Fehérvár AV19 – Black Wings Linz 4–2 (2–0, 0–2, 2–0)
2025.12.21. -
Fehérvári döntő a fővárosban
A Fehérvár Kiskút TK játékosai, a háromszoros bajnok Tóth Amarissa és az első felnőtt bajnoki döntőjét játszó Fenyves Gréta csapott össze a Nemzeti Edzésközpontban. A szövetség tájékoztatása szerint Fenyves bátran kezdett, nyomás alatt tartotta a világranglista 260. helyén álló riválisát, és 6:2-re hozta az első szettet.
2025.12.21. -
Sportos évzáró a Bregyóban
A 101 éves ARAK idén is a Bregyó közi Regionális Atlétikai Központban tartotta hagyományos, karácsonyi évzáró rendezvényét. Az ünnepi műsor mellett díjazták az egyesület bajnokait és kiemelkedő eredményeket elért sportolóit.
2025.12.16. -
Évzáró a Volánnál
Világbajnoki sikert, valamint számos aranyérmet is magukénak tudhatnak az Alba Volán Öttusa Szakosztály ifjú sportolói. Az egyesület pénteken este tartotta évzáró rendezvényét.
2025.12.15.
Juhász duplájával emberhátrányban nyert a Vidi
Egy félidőn át ember- hátrányban futballozott, ám Kovács István kiállítása ellenére is magabiztosan nyert a bajnokság első fordulójában a Videoton. A fehérváriak a két fejesgólt jegyző Juhász Roland és a büntetőből eredményes Nemanja Nikolics találataival 3-0-ra verték magabiztosan a vendég Pápa együttesét a bajnoki szezonnyitón a Sóstói Stadionban. Győzelmével jelenleg a Honvéddal holtversenyben a második helyen áll a Vidi a bajnokságban.
2014.07.26. 20:28 |
Egy félidőn át emberhátrányban futballozott, ám Kovács István kiállítása ellenére is magabiztosan nyert a bajnokság első fordulójában a Videoton. A fehérváriak a két fejesgólt jegyző Juhász Roland és a büntetőből eredményes Nemanja Nikolics találataival 3-0-ra verték magabiztosan a vendég Pápa együttesét a bajnoki szezonnyitón a Sóstói Stadionban. Győzelmével jelenleg a Honvéddal holtversenyben a második helyen áll a Vidi a bajnokságban.
Az első percektől irányítása alá vonta a Pápa elleni szezonnyitót a Videoton FC, mely több veszélyes helyzetet is kidolgozott Szűcs Lajos kapuja előtt. A láthatóan biztos védekezésre és gyors kontrákra berendezkedő Pápa a 28. percig bírta a nyomást, ekkor Gyurcsó középre ívelt szabadrúgására Juhász érkezett remek ütemben, fejesébe Szűcs még beleért, ám hárítani már nem tudott. A Vidi gólja után Kenesei révén a Pápa is veszélyeztetett, de Calatayud szögletre tolta a veterán támadó lövését. Az első félidő utolsó percében aztán váratlanul megfogyatkozott a Vidi, a korábbi 70-es mezét tízesre cserélő Kovács Istvánt állította ki Vad II játékvezető. A fehérváriak karmestere ugyan valóban veszélyesen csúszott oda ellenfelének, az azonnali piros azonban kicsit szigorú ítéletnek számított.
A kezdőjében egy új igazolást, az összességében jól futballozó Trebotic-t bevető fehérváriak a második félidőben nem a megszokott emberhátrányos taktikát választották, támadásban maradtak, ami gyümölcsözött is: a 63. percben egy pápai kapu elé ívelt labdára Szűcs rossz ütemben mozdult ki, a berobbanó Juhász elfejelte a játékszert, mely a kapus fölött átpattanva a hálóban kötött ki.
Joan Carrillo kettőt is cserélt a gól után, jött a frissen igazolt Simon Ádám, valamint Kleinheisler, aki a 68. percben rögtön kiharcolt egy büntetőt, igaz, ehhez kellett Vad II „könnyű sípja” is. Nikolics nem elmélkedett a tizenegyes jogosságán, magabiztosan hálóba vágta a labdát, 3-0. A hajrára így nem maradtak izgalmak, a Vidi 3-0-ás sikerrel startolt a 2014/2015-ös szezonban.
Videoton FC – Lombard FC Pápa 3-0 (1-0)
Videoton FC: Calatayud – Brachi, Vinícius, Juhász, Stopira – Sándor (Fejes 80.), Trebotic – Gyurcsó (Kleinheisler 64.), Kovács, Oliveira (Simon 64.) – Nikolics
Gólszerző: Juhász (28., 63.), Nikolics (68., tizenegyesből)
Kiállítva: Kovács (45.)


