-
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Jubileumi vásári forgatag a Jancsárkertben
Jubileumi vásári forgataggal ünnepli századik piaci, vásári rendezvényét a Jancsárkert. Szombat délelőtt hagyományos termelői- és biopiaccal, valamint kézműves vásárral várták az érdeklődőket. A Jancsárkert és az árusok sok extra dologgal készültek, hogy a nagypiacon megköszönjék a vásárlók bizalmát. Vasárnap délelőtt gyermek- és felnőtt ruhabörze, játékvásár várja majd a látogatókat.
2014.10.04. 11:57 |
Jubileumi vásári forgataggal ünnepli századik piaci, vásári rendezvényét a Jancsárkert. Szombat délelőtt hagyományos termelői- és biopiaccal, valamint kézműves vásárral várták az érdeklődőket és felvágták a jubileumi tortát is. Vasárnap délelőtt gyermek- és felnőtt ruhabörze, játékvásár várja majd a látogatókat.
A jó hangulathoz ismét hozzájárult az élő zene és hangszerbemutató is, Fazekas Egon tekerőlanton játszott, Tokodi Tünde pedig ütőgardonon kísérte. Századik rendezvényét ünnepli hétvégén a Jancsárkert. Arra emlékeznek, hogy a megalakulás óta 80 termelői nagypiacot és kézműves vásárt szerveztek, valamint 20 alkalommal kitelepültek a városi rendezvényekre. Ez idő alatt több ezer székesfehérvári és a környező településeken élő vásárló tisztelte meg az 50 megyei településről érkezet több mint 100 árust. A szervezők, az üzemeltetők és az árusok mindvégig ragaszkodtak hitvallásukhoz: jó minőségű, magyar, Fejér megyei, ellenőrizhető eredetű élelmiszereket, termékeket kínáltak a vásárlóknak.
A Jancsárkert és az árusok sok extra dologgal készültek, hogy a szombati nagypiacon megköszönjék a vásárlók bizalmát. Havasi Tibor rétesmester rétesnyújtó bemutatót tartott, Gemenci szarvasgulyást készített Pamminger Ede, a királyi város ízmestere, óriás kenyeret sütött a Gécs pékség, de volt gyermek zöldség-gyümölcs memória verseny is. Az árusok közül is sokan hirdettek egyéni akciókat.
A termelőket és vásárlóikat Székesfehérvár polgármestere, Cser-Palkovics András is köszöntötte, aki örömét fejezte ki, hogy a Jancsárkertben a termelők piacot találnak, a fehérváriak pedig friss élelmiszerhez jutnak a helyi és környékbeli gazdálkodók által. Elmondta, hogy ma már egyre nagyobb az igény a városban a jó minőségű, magyar élelmiszerek iránt, ami közvetlenül a termelőktől érkezik. "Hasonló termelői piacra igény lenne az Öreghegy és a Vezér utcák környékén is." - tette hozzá. Schulz György, a Jancsárkert egyik "atyja" kiemelte, a Jancsárkert célja továbbra is az, hogy Székesfehérvár Megyei Jogú várossal együttműködve a jövőben is sok tartalmas, hangulatos piacot, vásárt és közösségi eseményt szervezzen a székesfehérvári és környékbeli lakosok, a Fejér megyei termelők, kézművesek nagy örömére.
A szombati termelői piachoz csatlakozik a vasárnap délelőtti gyermek- és felnőtt ruhabörze, játék- és könyvvásár. Többedik alkalommal találkozhatnak a látogatók óriási ruha- és játékválasztékkal, illetve csupa hasznos dologgal, melyeket a mindennapi életben használhatnak. Lesz gyermekfoglalkoztató, büfé, csillámtetkó, Ocskay Zsuzsa elhozza és bemutatja új gyermekkönyvét.


