-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
József-napi est Kovács József, népművelővel a Királykút Emlékházban
„Számomra A népművelő Kovács József, akit 44 esztendeje ismerek. Pécsi főiskolás voltam, amikor 1974-ben a Magyar Televízió „Hazai esték” címmel vetélkedősorozatot rendezett, - Vitray Tamás vezetésével - amely magyar városokat mutatott be, főiskolások, egyetemisták alkotta csapatok részvételével. A vetélkedő döntőjében a pécsiek Fehérvárt, az egriek pedig Salgótarjánt mutatták be. E sorozat igazi házigazdái népművelők voltak, köztük volt Fehérváron Kovács József, aki a Gárdonyi Géza Művelődési Házban töltött el hosszabb időt, és aki tavaly ünnepelte 80. születésnapját. Kicsit megkésett köszöntő is ez, amely éppen az ünnepelt névnapjára esik, így együtt köszönthetjük a székesfehérvári kultúra nagy alakját.” - mondta el Bakonyi István, az est házigazdája.