-
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Jövő héten kezdik a térfigyelők szerelését a Hübneren
Megérkeztek az Önkormányzat Informatikai Központba azok a térfigyelő kamerák, amiket a Hübner András utcában szerelnek fel a cég szakemberei. Összesen kilenc mozgatható kamera kerül fel, közülük hét az épülettömb négy külső oldalára, kettő pedig a tömb által körülzárt belső udvarra. A Széchenyi úton további két térfigyelő kamera lesz elhelyezve, a Köfém lakótelepre pedig négy térfigyelőt telepítenek. Ez utóbbiak kivitelezése és üzembe helyezése még az ősz folyamán megtörténik.
2014.08.13. 08:22 |
Megérkeztek az Önkormányzat Informatikai Központba azok a térfigyelő kamerák, amiket a Hübner András utcában szerelnek fel a cég szakemberei. Összesen kilenc mozgatható kamera kerül fel, közülük hét az épülettömb négy külső oldalára, kettő pedig a tömb által körülzárt belső udvarra. A kamerák által rögzített arcképek sötétben is felismerhetővé teszik az esetleges bűnelkövetőket.
Magyarországon a vidéki városok között egyedülállónak számít, hogy 22 nagyfelbontású és mintegy harminc Full HD kamera képe érkezik a nemrégiben átadott városházi közterület-felügyelő őrsre, amit az önkormányzat által meghirdetett közbiztonságot erősítő program keretén belül alakítottak ki. A célok között szerepel, hogy hetven fölé emeljék a Fehérváron működő térfigyelő kamerák számát. A kamerarendszer bővítése mellett a felvételeket figyelő közterület-felügyelők számát is emelik folyamatosan: az év végére 28-an dolgoznak majd a központban.
Csikós Gábor hálózati mérnök és Joó Gábor rendszergazda a kamerák fejegységeit készítik elő a rendszerbe illesztéshez.Barabás Tibor, az Önkormányzati Informatikai Központ vezetője elmondta, hogy a múlt héten újabb tizenöt Full HD kamera érkezett az önkormányzati céghez, melyek felszerelése a jövő héten kezdődik meg a Hübner András utcában. A lakótelepen a tervek szerint szeptemberre elkészül a rendszer. A legnagyobb munka nem a kamerák felszerelése, hanem az ehhez tartozó vezetékrendszer megépítése. A kameraképek optikai hálózaton keresztül és vezeték nélküli technológiával jutnak el a Városház téri térfigyelő központba. A kamerák fejegységeit a cég Honvéd utcai központjában készítik elő szerelésre. A fejegységek minden irányba forgathatók, és harmincszoros optikai nagyításra képesek.
A Széchenyi úton további két térfigyelő kamera lesz elhelyezve: egy a Széchenyi utca 76. alatti ingatlant figyeli a MÁV területén lévő megfigyelő toronyra szerelve. Egy pedig a Széchenyi utca 92. szám előtti villanyoszlopra kerül. A Köfém lakótelepre négy térfigyelőt telepítenek. Ezek kivitelezése és üzembe helyezése még az ősz folyamán megtörténik.