-
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Fehérvár jövője a tét
A 2038-as Szent István emlékévre készül a város. Ennek első lépéseként létrejött egy vitaindító szakértői anyag, amely fontos kérdéseket és lehetséges irányokat vet fel Székesfehérvár jövőjéről.
2026.11.06. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05.
Jótékonysági összefogást hirdettek a hátrányos helyzetű gyermekekért
Pataki Zita televíziós műsorvezető és a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár Egyesület jótékonysági összefogást szervez a hátrányos helyzetű gyermekekért. Ingyenes önfejlesztő tanulás-technikai tréningen vehetnek részt azok a fiataloknak, akiknek családja egy ilyen programot nem tudna megfizetni.
2015.11.30. 15:38 |
Pataki Zita televíziós műsorvezető és a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár Egyesület jótékonysági összefogást szervez a hátrányos helyzetű gyermekekért. Ingyenes önfejlesztő tanulás-technikai tréningen vehetnek részt azok a fiataloknak, akiknek családja egy ilyen programot nem tudna megfizetni. A programokat szombati napokon, december 5-én és 19-én rendezik az intézményben, a második alkalommal a támogatókkal közösen meg is ajándékozzák a résztvevőket.

Az ingyenes programokat szombati napokon, december 5-én és 19-én rendezik az intézményben, a második alkalommal a támogatókkal közösen meg is ajándékozzák a résztvevőket. Addig folyamatosan várják a magánszemélyek, cégek felajánlásait, hogy örömtelivé, boldoggá tegyék a gyerekek Karácsonyát. – hangzott el az összefogást ismertető sajtótájékoztatón. Pataki Zita televíziós műsorvezető és pedagógus, illetve a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár több rendezvény kapcsán működött már együtt az elmúlt években. A közös munka újabb állomásaként egy jótékonysági összefogást szerveznek a hátrányos helyzetű gyermekekért december 5-én és 19-én, szombati napokon 10.00 órai kezdettel az intézményben. A programokon Pataki Zita bemutatja a saját maga által kidolgozott, játékos elemekkel tűzdelt, a dicséretre, a pozitív megerősítésre épülő tanulás-technikai módszert, melynek legfőbb célja, hogy növeljék a gyerekek önértékelését, önbecsülését és ezáltal tanulmányi eredményeiket, érdemjegyeiket is.

„Művelődési házunk nem csak az év ezen szakaszában, Karácsonyhoz közeledve gondol a hátrányos helyzetű gyerekekre. Évek óta nyári táborokat szervezünk számukra, és több esztendeje havi rendszerességgel működtetünk egy klubot is. Székesfehérvár Megyei Jogú Város támogatásával idén egész évben különböző színes, gazdag programokon vehettek részt a gyerekek. A célunk ezzel az, hogy pozitív élményeket adjunk azoknak a gyerekeknek, akiknek ez csak ritkán, vagy egyáltalán nem adatik meg.” – hangsúlyozta a sajtótájékoztatón Iszkádi Erika igazgató. Elmondta: Pataki Zita számos szállal kötődik az intézményükhöz, tavaly és idén ő volt a Maroshegyi Böndörödő házigazdája, októbertől tréningsorozatot indított az intézményben és tagja a könyvtárnak. A decemberi tréning 19-i napjának végén az adományozókkal közösen szeretnék megajándékozni a fiatalokat. A nemes cél érdekében felhívják a cégek, a vállalkozások, a magánszemélyek figyelmét a kezdeményezésre, és kérik őket, hogy járuljanak hozzá az akcióhoz, ezzel is tegyék boldoggá, örömtelivé a gyerekek Karácsonyát.
„Magam is tapasztaltam, hogy a Gárdonyi Géza Művelődési Házban nagyon sokat, önzetlenül segítenek a hátrányos helyzetű gyerekeknek. Egy tréning alkalmával fogalmazódott meg bennem, hogy szükség lehet azoknak a fiataloknak a támogatására, akiknek komoly problémájuk van a tanulással, az önértékeléssel. A módszer nagyon egyszerű, tudományos alapját a pszicholingvisztika adja, ami a pszichológia és a nyelvészet egyfajta határterülete.”– mondta Pataki Zita, aki könyvtár-magyar szakos tanárként sok éven át végezte hivatását. Hozzátette: a gyerekeknek sokszor éppen arra van szükségük, hogy a saját problémáikat, konfliktusaikat játszmák nélkül kifejezhessék, és felismerjék érzelmeiket. A kommunikációnak ezt az alapvetését jó átadni már általános iskolás korban, a kamaszkorban, amikor a gyerekek részben függetlenednek a családjaiktól. A szeretetre, a megértésre, a dicséretre épülő módszer lényege, hogy értékeljék a gyerekeket, függetlenül az érdemjegyeiktől. Erre alapozva a fiatalok játékos módon sajátítják el a tanulás technikáját annak érdekében, hogy jobb iskolai eredményeket produkáljanak. Pataki Zita reményét fejezte ki, hogy sok-sok segíteni szándékozó cég és magánszemély csatlakozik hozzájuk, eddig kaptak többek között futballmeccsekre szóló belépőket és mozijegyeket is. Mindezzel valóban olyan gyermekeknek, családoknak szeretnének örömöt okozni, akiknek egyébként nem lenne lehetőségük megfizetni az ajándékokat.
A támogatásokat december 19-ig, nyitva tartási időben lehet eljuttatni a Sóstó lakótelep 1. szám alatti művelődési házba. Bármilyen ajándék nagyon sokat jelent a gyerekeknek, lehet vinni többek között intézményekbe, programokra szóló belépőket, könyveket, a tanuláshoz használható eszközöket. Az ajándékokat a gyerekek személyre szabottan kapják, így az adományozókat is pontosan tájékoztatni tudják arról, hogy kihez juttatták el a támogatásaikat.