-
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Jól-lét és biztonság - sikeresen zárult a két éves kutatás
Eredményesen zárult a "Társadalmi konfliktusok - társadalmi jól-lét és biztonság - verseny- képesség és társadalmi fejlődés" című TÁMOP projekt. A kutatást - amelynek fő célja a társadalmi konfliktusok, a társadalmi jól-lét, valamint a biztonság összefüggéseinek feltárása, ennek alapján a társadalmi konfliktusok kezelésének a kidolgozása a nemzeti versenyképesség növelése volt - kétnapos konferencián ismertették a konzorciális partnerek Székesfehérváron.
2015.02.19. 16:59 |
Eredményesen zárult a "Társadalmi konfliktusok - társadalmi jól-lét és biztonság - versenyképesség és társadalmi fejlődés" című TÁMOP projekt. A kutatást - amelynek fő célja a társadalmi konfliktusok, a társadalmi jól-lét, valamint a biztonság összefüggéseinek feltárása, ennek alapján a társadalmi konfliktusok kezelésének a kidolgozása a nemzeti versenyképesség növelése volt - kétnapos konferencián ismertették a konzorciális partnerek Székesfehérváron.

A 2013. január 1. és 2015. február 28. között megvalósult kutatás fő célja a társadalmi konfliktusok, a társadalmi jól-lét, valamint a biztonság összefüggéseinek feltárása, ennek alapján a társadalmi konfliktusok kezelésének a kidolgozása a nemzeti versenyképesség növelése, a társadalmi fejlődés felgyorsítása érdekében. Az alapkutatás öt alprojektből épült fel, amelyek komplex módon kezelik a kiemelt tématerületet, tehát a társadalmi konfliktusok és biztonság területén megfogalmazott kutatási problémát, vagyis azt, hogy ezen konfliktusok negatívan befolyásolják az ország versenyképességét gazdasági és társadalmi szempontból egyaránt.

Az alprojektek egymásra épülése komplex vizsgálati megközelítési módot kínált. A gazdasági és társadalmi alrendszerek konfliktusainak feltárása mellett sor került egy új, komplex megközelítésen alapuló társadalmi versenyképességi modell kialakítására, az inkluzív jól-léti társadalom megteremtésére, a nemzeti és etnikai, kisebbségi és többségi társadalom kulturális kohéziójának erősítésére, valamint kurrens közpolitikai ajánlások készítésére. A két éves kutatás a Kodolányi János Főiskola (mint konzorciumvezető intézmény), a győri Széchenyi István Egyetem, valamint a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont részvételével valósult meg. A kutatás eredményeként számos magyar és angol nyelvű könyv, könyvfejezet, tudományos folyóiratcikk született, a résztvevőknek több hazai és nemzetközi konferencián nyílt alkalmuk úttörő eredményeiket bemutatni.