-
A várost és polgárait szolgáljuk
A Városgondnokság elfogadott üzleti tervéről, az idei legfontosabb feladatokról, fejlesztésekről kérdeztük Bozai István városgondnokot. Kiemelte, hogy az önkormányzat nagy útfelújítási programján túl és amellett a Városgondnokság idén csaknem 300 millió forintot költ járda- és parkolófelújításokra. Szó volt a zöldterületek fenntartásáról, a temetők üzemeltetéséről és a köztisztaságról is.
2026.03.10. -
A könyvkötészet egy életre szóló szerelem - beszélgetés a Mórocz házaspárral
Ötven éve mondtak igent egymásnak és azóta alkot együtt az a házaspár, akit a fehérváriak jól ismernek, és akiknek keze munkái ország-, sőt világszerte hirdetik mesterségüket. Műhelyükben együtt él múlt és jelen, hiszen immár fél évszázada, hogy Mórocz István és Mórocz Istvánné Márta kézműves könyvkötőként értéket mentenek, valamint egyedi dísz- és használati tárgyak készítésével újakat teremtenek.
2026.03.06. -
Költségvetés 2026
Stabil, biztonságos működést garantáló, emellett pedig jelentős fejlesztéseket is tartalmazó költségvetést fogadott el Székesfehérvár Közgyűlése pénteki ülésén. Székesfehérvár 89,5 milliárd forintból gazdálkodhat idén.
2026.02.20. -
Az Ikarustól a tigriscápákig
Egykor az Ikarus 300-as buszcsaládjának világhírűvé vált formatervéért kapott nívódíjat, később a szaudi király számára tervezett luxusbuszokat, aztán szó szerint a „mélybe rántotta” őt a Vörös-tenger színpompás élővilága. Őrsi Ferenc ipari formatervező ma már túl van 2100 tengeri merülésen, s a 75. születésnapjához közeledve úgy döntött, a világ elé tárja azokat a különleges felvételeket.
2026.01.26.
Jogász, tanár, zenész, zeneszerző, tankönyvíró – beszélgetés Bérces Viktorral
Tanítasz, zenélsz, ügyvéd vagy, legújabban beválasztottak a Kúria tagjai közé. Nem sok ez egy picit neked?
Az elmúlt időszakban a pandémia miatti rettenetes pangás után a sok tevékenység most nagyon jót tesz, és nagyon jó, hogy ennyi minden összejött nekem a 2022-es esztendőre. Ráadásul most elég sok zenét projekten is dolgozom.
Mondd édesapád a konyhaasztal körül zavart körbe, körbe, márpedig jogász leszel fiam! Vagy nem, és szabadon választott gyakorlat volt részedről a pályaválasztás?
Tény, a példa adott volt, én is tudtam, hogy ha az ember egzisztenciát akar magának kialakítani, akkor ehhez valamilyen diploma kell. Azzal is tisztában voltam, hogy a jogi diploma még mindig az egyik legpiacképesebb végzettséget adja. És persze az is szerepet játszott a választásomban, hogy jogász família a mienk, így nem volt kérdés a választás.
Mi döntött? Az, hogy a jog az igazságról szól, és az igazságnak győznie kell, vagy a piacképesség?
Mindkettő. A jog az igazságról is szól, de ahhoz, hogy az ügyvéd jól tegye a dolgát, sok egyéb dologra van szüksége. Fontos szerepe van a furfangnak, a rafinériának. Elsősorban úgy közelítem meg az adott problémát, hogy végig gondolom, mi kell a sikeres megoldáshoz.
Tanítasz is. De ugye Woody Allen mondása nem igaz rád, hogy aki nem csinálja az tanítja…
Már jó ideje a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanáraként teszem a dolgomat, egyetemi docensként. Sőt, egy ideje én írom a tankönyveket is. Mindez elég nagy felelősséggel jár. Tantárgyfelelős is lettem, önálló jogi katedrával. A hivatás és a tanítás szerencsére kéz a kézben jár az esetemben.
Ha édesapáddal beszélgettek, a jog mennyire téma köztetek, hiszen édesapád Fehérvár egyik jónevű ügyvédje
Igen, kiszoktam kérni a véleményét az egyetemi tananyag kapcsán, vagy hogy mire figyeljek, ha a sajtóban kell nyilatkoznom. Mint most is, amikor az esti híradóban szerepeltem, és kikértem a véleményét arról, hogy mit mondjak egyik, vagy másik kérdésről. Ő már 40 éves tapasztalattal rendelkezik, és azzal nehéz versenyezni.
A zene gyerekkorod óta végig kíséri az életedet. Miért pont a zongora lett a hangszered? Mert volt otthon zongora
Igen, pontosan erről van szó… De ötéves koromban kaptam egy szintetizátort és a nagymamám kezdett el tanítgatni. Emlékszem, az óvodában felléptem egy évzáró ünnepélyen, és eljátszottam a 3+2 együttestől a Csipkés kombiné című dalt, óriási buli volt. Valójában sosem tanultam zongorázni, hegedülni tanultam, a zongora tudásom emellett finomodott, alakult.
Keresett zongorista vagy, sok zenekarral játszol együtt. Kérlek, sorold fel a „leltárt” …
Az elmúlt tíz év alatt szinte majdnem mindenkivel dolgoztam, akik ott vannak a toppon. Ilyen Charlie, Somló Tamás, Tóth Vera, Tóth Gabi, Éliás Gyula, Biga, Karácsony James, Komár László, Kökény Attila, Falusi Mariann, tagja voltam a Zenevonat produkciónak, Zséda - hosszú a lista. Ja, és majdnem elfelejtettem, Balázs Fecó halála előtt három évig tagja voltam a zenekarának.
Van közöttük olyan kedvenc, akivel nem csupán zeneileg, de lelkileg is közel álltok egymáshoz?
A két legmeghatározóbb személyiség a számomra Tóth Vera és Charlie. Vera azért, mert most már 16 éve játszom vele, és nagyon büszke vagyok erre. A barátom, az esküvői tanúm volt, nagyon közeli, már, már családias viszony a miénk. Charlieval pedig azért szeretek zenélni, mert szakmailag ő a legjobb, a legigényesebb.
Van kedvenc műfajod a műfajon belül?
Igen, mégpedig a jazz-rock, ami most a legjobban foglalkoztat. Rövidesen megjelenik az első szólólemezem, vélhetőleg külföldön is. Most ezen dolgozunk, én írom a kompozíciókat. Két kiváló zenésszel dolgozom együtt, Potesz Balázzsal és Kovács Gergővel, ők ismertek a jazz muzsika világában, örülök, hogy megnyertem őket a közös munkára. A zenekarunk neve Vick Bercy Trio, amiben az angol művésznevem szerepel, Külföldön szeretnénk sokszor megmutatni magunkat, de ha van rá igény, itthon is szívesen játszunk! Nagyon büszke vagyok rá, hogy 1 hét alatt több mint 20 000-en nézték meg az első videónkat.
Nem lett volna egyszerűbb slágerzenét írnod, hiszen a jazz még réteg műfajnak számít e honban…
Persze, hogy könnyebb lett volna, de már nem a könnyebbik végét fogom meg a dolgoknak. Nagyon sokat játszottam popzenekarokban, írtunk és játszottunk könnyed slágereket. Azóta ezen a téren talán kicsit igényeseb és aprólékosabb lettem.
Soha nem kacérkodtál a gondolattal, hogy oké, van egy jogi diplomád, és nem te lennél az első doktor, aki a zenészek könnyebb (?) életét élhetné? Mert a zene is „piacképes” foglalkozás volt a pandémia megjelenéséig
Nálam ez a két dolog egy. Ugyanolyan komolyan veszem a zenét, mint a jogi dolgokat. A jogászi munka hétköznapra esik, a zenészi meg hétvégére. Jaj, és van még egy zenei produkcióm, ahol szintén én írom a dalokat a fiatal szerző társammal, Márkus Luca énekessel.
A könnyűzene világa nem kéri ki a jogi tanácsaidat?
De néha igen. Szerencsére többször nem, mert szerzői joggal nem foglalkozom, büntető jogászként meg igen kínos helyzetekben kellene segítenem. Tehát sokkal jobb, ha nem kell a társaim ügyeit vinnem…!
Azt tudod már, ha majd egyszer korosabb leszel, a sok mostani tevékenységedből melyiket csinálod majd életfogytig?
Mivel elsősorban tanárnak tartom magam, tanítani fogok, amíg lehet, amíg bírom. Nagyon szeretek oktatni, a jogászképzésben látom az id. Bérces Viktort. Aztán ha még lesz kedvem a zenéhez, akkor a muzsika is megmaradhat, de számomra az oktatás az első az egyenlők között!