-
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Jó szívvel Fehérvárért - szűrőnap a Vodafone Sportcsarnokban
November 14-én, pénteken a 15.00 órakor kezdődő megnyitó után körülbelül 20.00 óráig tart a második városi egészségnap, melyre szeretettel várják az érdeklődőket minden korosztályból, de újdonságként a 14-18 éveseket célozzák meg a preventív szemlélet jegyében.
2014.11.11. 12:17 |
„Jó szívvel Fehérvárért – Váljék egészségünkre!” mottóval másodszor szerveznek nagyszabású városi szűrőnapot Székesfehérvár Önkormányzata és a Fejér Megyei Szent György Kórház együttműködésével. November 14-én, pénteken 15.00 órától a Vodafone Sportcentrumba várják az érdeklődőket, akik a legkülönfélébb szűréseken, méréseken, tanácsadásokon vehetnek részt, figyelemmel kísérhetnek érdekes, preventív jellegű egészségügyi eladásokat, illetve lesznek színpadi produkciók is.

Első alkalommal idén februárban rendeztek hasonló városi szűrőnapot a Vodafone Sportcentrumban. Rendkívül nagy volt az érdeklődés, körülbelül 5.100 szűrővizsgálatot végeztek a kórház szakemberei. November 14-én, pénteken a 15.00 órakor kezdődő megnyitó után körülbelül 20.00 óráig tart a második városi egészségnap, melyre szeretettel várják az érdeklődőket minden korosztályból, de újdonságként a 14-18 éveseket célozzák meg a preventív szemlélet jegyében. Lesz többek között sportsebészeti-mozgásszervi szűrés, általános állapotvizsgálat, anyajegyvizsgálat, testzsír-százalékmérés, BMI-meghatározás, táplálkozási és dietetikai tanácsadás, dohányzásról leszoktatás, átmozgató torna és masszázs, újraélesztési oktatás, szemészeti vizsgálat és sok egyéb más szűrés. A programba bekapcsolódnak a fehérvári sportklubok, 19.30 órától műsort adnak a Vörösmarty Színház művészei, és lesznek kisgyermekeknek szóló programok is.

A szűrőnap alkalmat teremt arra, hogy ismét felhívják a figyelmet a betegségek megelőzésének, időbeni kezelésének fontosságára. – hangzott el a dr. Cser-Palkovics András polgármester és Dr. Csernavölgyi István, a kórház főigazgatója részvételével rendezett sajtótájékoztatón.
Székesfehérváron kétféle szűrőprogram-sorozat működik, az egyik a különböző városrészekben, a másik össz-városi jelleggel kerül megrendezésre. A nagy befogadóképességű Vodafone Sportcentrumban zajló pénteki program ismét lehetőséget ad arra, hogy felhívják a figyelmet a prevencióra, a szűrések fontosságára. Az első ilyen szűrőnapra rengetegen eljöttek, így megmutatkozott, hogy van igény erre a programra. – hangsúlyozta dr. Cser-Palkovics András polgármester, majd megköszönte a Szent György Kórház és az intézmény dolgozóinak közreműködését, professzionális szakmai és szervező munkáját. Mint mondta, fontos hangsúlyozni azt, hogy a polgárok a szűrőnapokon kívül is használják ki azokat a vizsgálati lehetőségeket, melyeket a magyar egészségügy nyújt. A pénteki program azért is rendhagyó, mert nem egy egészségügyi intézményben, hanem eltérő módon, más környezetben, kulturális programokkal együtt kerül megrendezésre. A közös szervezésű szűrőnap jól példázza azt is, hogy milyen szoros kapcsolat működik a Fejér Megyei Szent György Egyetemi és Oktató Kórház, illetve Székesfehérvár városa között. A szakemberek a jövőben is együtt dolgoznak annak érdekében, hogy a fehérvári egészségügyi ellátás folyamatosan bővüljön és fejlődjön.
Az első, februári egészségnapon széleskörű, általános jellegű vizsgálatokat végeztek a kórház szakemberei, összesen 5.100 szűrésre került sor. Székesfehérvár a sport és az egészség városa, így a mostani programon, a preventív személet jegyében szeretnének nyitni a fiatalok felé, hogy a mentális irányultságuk befolyásolásával, a saját testük, szervezetük megismerésével egészségesebb generáció nőjön fel. – hangsúlyozta Dr. Csernavölgyi István főigazgató.

Székesfehérváron példaértékű az önkormányzat és a kórház együttműködése, hosszú távú, előremutató gondolkodása. Az egészségesebb generációk felnevelése, és a mostani generációk jobb gyógyulási lehetőségeinek biztosítása egy hosszú távú fejlődési folyamat, melynek részét képezik a szűrőnapok, az iskolai és nyugdíjas klubokban szervezett egészségre nevelő előadások. A város és a kórház közösen zászlajára tűzte azt is, hogy a prevenciós szakaszt követő, minőségi ellátórendszert fognak működtetni a járó- és fekvőbetegeknél egyaránt. Dr. Csernavölgyi István hangsúlyozta, hogy a Szent György Kórház nem küld el betegeket, 2009 és 2013 között a sürgősségi ellátásban kezelt páciensek száma rendkívüli mértékben, 25 százalékkal emelkedett, és évente közel 2 millió orvos-beteg találkozást menedzsel az intézmény. A preventív szemlélet fejlődését az is mutatja, hogy a lakosság tudja: mikor, milyen panasszal és hova kell fordulnia.
A főigazgató köszönet mondott a város együttműködéséért, és köszönetét fejezte ki munkatársainak is. Hangsúlyozta: vezetőként nagyon büszke a csapatára, melynek tagjai elkötelezetten, hittel, öncél nélkül teszik a dolgukat mind a szervezett szűrőnapok, mind pedig napi munkájuk során.