-
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Ízes falatok Fehérváron - vasárnapig tart a Mangalica Fesztivál
A Mangalica Fesztivál vasárnapig tartó programjai keretében őstermelők, termék- forgalmazók mutatkoznak be és kínálják portékáikat a Piac tér környékén. A közönségnek bemutatják a hagyományos kolbásztöltés, a szalonna- és a sonkakészítés, a házi élelmiszerek, a sajt-, valamint a lekvárkészítés technikáit is. A III. Székesfehérvári Mangalica Fesztivál ünnepélyes megnyitójára szombaton délelőtt került sor.
2014.09.13. 14:06 |
A Mangalica Fesztivál vasárnapig tartó programjai keretében őstermelők, termékforgalmazók mutatkoznak be és kínálják portékáikat. A közönségnek bemutatják a hagyományos kolbásztöltés, a szalonna- és a sonkakészítés, a házi élelmiszerek, a sajt-, valamint a lekvárkészítés technikáit is. A III. Székesfehérvári Mangalica Fesztivál ünnepélyes megnyitójára szombaton délelőtt került sor.
Ízes falatok, csábító ízek, kellemes kikapcsolódás várja a fehérváriakat a Liszt Ferenc utcában és Piac tér környékén. Idén már harmadik alkalommal rendezték meg Székesfehérváron a Mangalica Fesztvált. A kilátogató érdeklődők találkozhatnak az ország minden pontjáról érkező tenyésztőkkel és őstermelőkkel, sok esetben pedig attól vehetik meg a terméket, aki maga állította elő. Szigorú szabály, hogy csak a Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete által ellenőrzött állományból kikerült végtermék lehet jelen a rendezvényen, mely szakmai felügyeletét az egyesület garantálja.
A III. Székesfehérvári Mangalica Fesztivál ünnepélyes megnyitójára szombaton délelőtt került sor. A résztvevőket Brájer Éva alpolgármester és Tóth Péter, a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének elnöke köszöntötte. Székesfehérvár alpolgármestere a fesztivál kapcsán örömét fejezte ki, hogy a városba érkeztek a vidék ízei és a fehérváriak is megmutathatják gyermekeiknek azt, hogy a kétkezi munka eredményeként egészségesen étkezhetünk. Brájer Éva finom ételeket és jó szórakozást kívánt a résztvevőknek, kiemelve, hogy a fehérváriak szeretik a rendezvényt és évről évre örömmel várják a fesztivál kezdetét. Tóth Péter, a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének elnökeköszönetet mondott azért, hogy ismét Fehérváron rendezhetik meg a fesztivált, ahol van igény és érdeklődés az őshonos mangalica termékek iránt és ahol örömmel árulják portékáikat a termelők.
A fesztivál az elmúlt évekhez hasonlóan idén is ingyenesen látogatható. A helyben sült egész malac mellett a kilátogató vendégek egyéb helyben sült mangalica ételek közül választhatnak, melyeket a legkiválóbb magyar borok és pálinkák kíséretében helyben is elfogyaszthatnak. A háromnapos eseményen az ízes falatok mellett egész napos programok szórakoztatják a kilátogatókat. A szervezők arra is ügyeltek, hogy minél több helyi együttes és zenész húzza a talpalávalót a színpadon.


