-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
IX. Alba Regia Jazz Feszt: három nap, kilenc kiváló produkció!
A hattagú Coltrane Legacy formáció kezdte a programot. A csapatot a magyarországi jazzszcéna egyik legkeresettebb muzsikusa, Orbán György bőgős hívta életre 2017-ben, Coltrane halálának 50. évfordulóján. A zenekar tagjai a magyar jazzélet kiemelkedő egyéniségei, progresszív gondolkodásuk és különleges zeneiségük teszik lehetővé, hogy immár ötödik éve töretlen alkotókedvvel működjenek együtt egy csapatként.
"A kompozíciók a coltrane-i hagyományokon elindulva, továbbgondolva magukban hordozzák napjaink absztrakt szellemiségét és eszköztárát, ezzel folytatva a spirituális jazzhagyományt” - vélte Orbán György.
A zenekar nagyot produkált, műsoruk virtuóz előadás volt. Coltrane és saját szerzemények váltogatták egymást fantasztikus előadásban. Alighanem a névadójuk, John Coltrane is szívesen játszana velük...
Orbay Lilla a fiatal jazz-generáció egyik legkiemelkedőbb egyénisége, aki muzikalitását nemcsak mint énekesnő, de mint komponista és zenekarvezető is kamatoztatja. Tehetségére a szélesebb közönség 2021-ben a Magyar Jazz Szövetség által rendezett Év Fiatal Jazz Zenésze döntőjében, majd legutóbb az idén megrendezett MÜPA Jazz Showcase-n figyelhetett fel, melyen kvintettjével szerepelt nagy sikerrel. Az énektudása mellett zongorajátéka ia figyelemre méltó!
„Hogy nőiesedik a jazz? Ami az éneket, a vokált illeti igen, van néhány hangszeres zenész is közöttünk, de egyelőre tényleg a férfiak vannak többen e műfajban. A férfiak elméletben is felkészültebbek, nagyon nagy a hangszeres tudásuk. Hogy a lelkemből jönnek-e a dalok? Remélem a hallgatók is úgy látják, hogy igen, mert ez nagyon fontos nekem – mondta az ifjú zenész hölgy.
Finom, lágy, lélekhez szóló muzsikát játszottak, ahol a hangszerek is szépen szólaltak meg.
A Vörös Tamás Project zárta az estét és a 2022-es Alba Regia Jazz Fesztivált. A zenekar 2019 tavaszán alakult. Leginkább saját kompozícióikra támaszkodnak, amik Vörös Tamás (Vörösmarty díjas nagybőgős, basszusgitáros művész) szerzeményei. A csapat zenéje a jazz és a rock határait feszegette, mesterin ötvözve a két műfajt. Megállapíthattuk: e projektnek helye és jövője van!
"A projekt nem más, mint mi öten, így együtt. A zene úgy születik, hogy Tamás hoz egy ötletet, mindenki tesz hozzá valamit, a próbák során pedig kialakul a végső forma, végül fúzióvá válik, s ez lesz a végeredmény. Hogy lehet-e Székesfehérvárról országos, vagy világhírűvé válni? Szerintem igen, bárhonnan, hiszen a technika, az internet korábban adott a lehetőség, de persze a tudás mellett jó adag szerencse is kell hozzá. Szeretem azt a szabadságot, amikor a színpadon kijön belőlem mindaz a sok nagyszerű érzés, ami a próbatermi gyakorlások során a magamévá lett. Ez a lényeg, és ez a projekt sajátja!" - mondta Potesz Balázs, a csapat dobosa.
Véget ért az idei Alba Regia Jazz Fesztivál, a kilencedik. Kilenc nagyszerű produkció tette emlékezetessé!