-
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
István Kupát hirdettek a Szent István Emlékévhez kapcsolódóan
A 2013-as Szent István Emlékévhez kapcsolódóan hirdették meg az „István Kupát” nagycsoportos óvodásoknak a székesfehérvári István Király Általános Iskolában. A február 2-án, szombaton 9.30 órakor kezdődő eseményen játékos sportvetélkedésre kerül sor a nyolcfős csapatok között. A legügyesebb csoport elviheti a 2013-as Emlékév István Kupáját. Az eseményre a gyerekeke mellett várják a szurkoló szülőket, testvéreket és óvónéniket is.
2013.01.23. 15:16 |