-
Díjátadó az évadzárón
Társulati üléssel zárta idei évadát a Vörösmarty Színház. A hagyományokhoz hűen ennek keretében adták át „Az évad színésze”, „Az évad színésznője”, „Az évad nem művész állományú dolgozója” elismeréseket, valamint a Vörösmarty Gyűrűt-díjat is. Az idei évben Sarádi Zsolt, Ladányi Júlia és Németh Mariann „Mary” vehette át a társulat által adományozott díjakat.
2026.06.13. -
Deák Dénes pályázat
A székesfehérvári Deák Dénes Alapítvány kuratóriuma idén is meghirdette ösztöndíjpályázatát művészettörténészek, várostörténészek, néprajzkutatók, illetve e tudományterületek doktori iskoláinak hallgatói számára. A pályázatokat június 16-ig várják és augusztus 1-jéig bírálják el.
2026.06.13. -
Szimfonikus évadzáró
Elbúcsúzott a 2025-26-os évadtól az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. Az évadzáró találkozónak a fehérvárcsurgói Károlyi kastély adott otthont.
2026.06.12. -
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd címmel beszélgetéssorozat kezdődött a Szent István Király Múzeumban. Az első alkalommal a II. Szent János Pál pápa életéről szóló kiállítás apropójából találkozhattak az est vendégei.
2026.06.12.
Ismét Szent Mihály-napi családi esemény lesz Szárazréten
Délután két órától várja a családokat a Közösségi Központ – Feketehegy-Szárazréti Kultúrudvar szeptember 30-án, szombaton.
A gyerekek mellett minden bizonnyal jól szórakoznak majd a szülők is a Kiskalász duó négy órakor kezdődő koncertjén. A duó – Varga Bori és Sántha Gábor, a Kiskalász zenekar alapító tagjai, szerzőpárosa – nagy figyelmet fordít az igényes megszólalásra, csak saját maguk által megzenésített verseket, illetve saját szövegre született dalokat játszik a közönség örömére.
A zenészek mellett táncosok is a nézők elé lépnek: 17.20-kor a MissCsipop Dance csoportjai az idei évben tanult koreográfiákból mutatnak be egy összeállítást, majd 17.40-től a közösségi házban működő Szárazréti Fürge Lábak Tánccsoport adja elő műsorát.
Este hatkor egy jól ismert előadó érkezik a színpadra: Hevesi Tamást hallhatja a közönség. A zenész előbb a Névtelen Nulla zenekarral aratott sikereket, utcazenészként bejárta a világot, majd szólókarrierbe kezdett. Az Ezt egy életen át kell játszani című dala igazi sláger, az azonos címet viselő album platinalemez lett. A sydneyi olimpia évében Sydney felé című dala az olimpiai csapat indulója volt.
A gyerekeket este hatig sok játék is várja majd: lesz szabadulószoba, népi játszó régi edényekkel és terményekkel – kukoricával, búzával, árpával és zabbal –; emellett egy vadnyugati ügyességi játszóparkban is próbára tehetik magukat. Aki szeretné, különleges hajfonást vagy kontyot is kérhet magának.
Részletes program:
16.00 A Kiskalász Duó gyerekkoncertje
17.20 MissCsipop Dance
17.40 Szárazréti Fürge Lábak Tánccsoport
18.00 Szigli István önkormányzati képviselő köszöntője
18.00 Hevesi Tamás
14.00–18.00 Gyerekprogramok: szabadulószoba, népi játszó régi edényekkel és terményekkel – kukoricával, búzával, árpával, zabbal, magokkal –, vadnyugati ügyességi játszópark, hajfonás és kontykészítés