-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Ismét kinyílt a Mi Udvarunk - elkezdődött az Orsiékszer ötnapos programsorozata
A workshopokra itt lehet jelentkezni
Délelőtt 9 és 12 óra között és délután 15 órától ékszerkészítő workshoppal kezdődnek a programok a harmadik A Mi Udvarunk - Nyári kertesték programsorozaton. Németh Orsi és Tárnok Orsi, azaz az Orsiékszer kiállítással, beszélgetéssel, zenével várja az érdeklődőket a Széchenyi út 77. szám alá.
Szerdán este Nagy Veronika muzeológussal beszélgetnek a medálok hagyományairól, inspirációiról, Csütörtökön Kozák Maya vezetésével az Udvar vendégei is faggathatják a háziakat kutyáikról, cicáikról. Az Egymásra találások esten szó esik majd az ember és állat, valamint állat és állat közötti viszonyokról, iszonyokról egyaránt.
A Mi Udvarunk valósmese esttel folytatódik július 26-án.
Pénteken 20 órától messzi tájakra kalauzolják a hallgatóságot. Bogotától Medellinig - Kolombia, ahogy mi éltük meg címmel képes, történetekben gazdag beszámoló fültanúi lehetnek egy 20 éve történt családi utazásnak.
Az emberi találkozásokról, kapcsolatokról, a zenéről, a versről szól a következő este, amelyen Bokros Judit és Horváth Irma verssel, zenével, szívet melengető történetekkel várja 19 órától az érdeklődőket. Az ötnapos rendezvény július 28-án, vasárnap 20 órakor egy vetítéssel kísért beszámolóval zárul: Tárnok Ákos arról mesél majd, hogy látta Ecuadort, a vulkánok országát utazásakor a Los Andinos együttes.