-
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Ismét elindult a HEROSZ Gyermektagozata
Ismét elkezdődött a Gyermektagozat a HEROSZ Fehérvári Állatotthona szervezésében. Az állatvédelmet és a természet szeretetét, tiszteletét oktató, iskolásoknak és óvodásoknak szóló programot 2006-ban indították, azóta számos intézmény kapcsolódott a kezdeményezéshez. A 2014/2015-ös tanév első foglalkozását a Széna Téri Általános Iskolában tartották, ahol sajtótájékoztatón is beszámoltak a programról.
2014.10.20. 17:10 |
Ismét elkezdődött a Gyermektagozat a HEROSZ Fehérvári Állatotthona szervezésében. Az állatvédelmet és a természet szeretetét, tiszteletét oktató, iskolásoknak és óvodásoknak szóló programot 2006-ban indították, azóta számos intézmény kapcsolódott a kezdeményezéshez. A 2014/2015-ös tanév első foglalkozását a Széna Téri Általános Iskolában tartották, ahol sajtótájékoztatón is beszámoltak a programról.

A Széna Téri Iskolában tartották ma délután a tanév első gyermektagozatos óráját, amely előtt sajtótájékoztatón számoltak be a részletekről.
A Herman Ottó Magyar Országos Állat- és Természetvédő Egyesület 2006-ban, az országban elsőként Székesfehérváron indította el a Gyermektagozatot. A négy éven át tartó sorozatban havonta egy-egy alkalommal tartanak tanórán kívüli foglalkozásokat, melyekhez a gyerekek önkéntesen csatlakozhatnak. A témák felölelik a természet- és állatvédelem, a környezetvédelem számos területét, fontos kérdéseit, minden olyan dologról igyekeznek beszélni, melyet a felelős állattartóknak tudniuk kell és tudniuk érdemes. A legtöbbször élő állatokkal zajló foglalkozás-sorozatot az első négy évben fehérvári iskolákban tartották, azóta számos intézmény csatlakozott a programhoz. A 2014/2015-ös tanévben a Széna Téri Általános Iskola két csoportjában, valamint a Zentai Úti Általános Iskola, a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola Sziget utcai intézménye és a Csiperke Alapítványi Óvoda egy-egy csoportjában folytatódik a program.

Krepsz Gyöngyi, a HEROSZ Fehérvári Állatotthonának vezetője elmondta: már 1995 óra foglalkoznak a gyerekek környezeti nevelésével, de szerették volna munkájukat szervezett keretek között folytatni, így alakult meg a Gyermektagozat. Tapasztalatuk szerint a rendszeres kapcsolattartással hatékonyabban tudnak eredményeket elérni. A programhoz elengedhetetlenül szükséges az iskolák, és az ott dolgozó pedagógusok együttműködése, szervező munkája. Csaknem a kezdetektől kapcsolódott a kezdeményezéshez a Széna Téri Általános Iskola, ahol már a második négyéves oktatási ciklus zajlik. Itt ebben a tanévben minden eddiginél több, 78 gyermek csatlakozott a tagozathoz, ezért két csoportot is kellett indítani. A sajtótájékoztató keretében Krepsz Gyöngyi oklevelet adott át a Széna téri iskola és a pedagógusok szervező munkájának elismeréseként Győrffyné Urbán Erika tanítónőnek. A Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskolát és az intézmény gyermektagozattal foglalkozó pedagógusait ugyancsak oklevéllel jutalmazták.

Győrffyné Urbán Erika pedagógus a sajtótájékoztatón kiemelte: a 2007/2008-as tanévben kapcsolódtak a Gyermektagozathoz 15 lelkes kisdiákkal, mára a csatlakozott 2., 3. és 4. évfolyamos gyerekek száma 78-ra emelkedett. A tanítónő szerint a siker két dologban rejlik. Egyrészt a foglalkozások nem elméleti síkon, hanem valóban élő állatokkal, természet-közeli módon zajlanak, így a gyerekek megélhetik, megtapasztalják a tudnivalókat. Az oktatók nem tudományos módon, hanem játékos, interaktív, kézzel fogható módszerekkel dolgoznak. Másrészt a Gyermektagozatnak karitatív jellege is van, hiszen az előadók ingyenesen jönnek, a gyerekek pedig az általuk befizetett 1.500 forintos éves tagdíjjal a HEROSZ Állatotthon munkáját támogatják.

Elismerését fejezte ki a sajtótájékoztatón a Gyermektagozat munkájáért Deák Lajosné önkormányzati képviselő is. Szavai szerint fontos, hogy a gyerekek ne csak tanuljanak az iskolában, hanem gyakorlati szinten is szerezzenek minél több tapasztalatot. Az állatgondozás, az állatok szeretete, a felelősségvállalás az egymás iránti tiszteletre és mások elfogadására is megtanítja a gyerekeket.