Ismét buszgyártás Székesfehérváron - 14 helyi tömegközlekedési jármű az Alfa Busztól

 Csütörtökön délután a székesfehérvári Alfa Busz Kft. 14 autóbuszt adott át, amivel három budapesti tömegközlekedési járatot üzemeltet a Nógrád Volánnal közösen. A vállalat mintegy 200 embert foglalkoztat a városban három éve és saját gyártású és fejlesztésű buszaik a jelek szerint kelendőek, hiszen a mostani projekt után több mint 30 buszt gyártanak a Volán társaságoknak.
2005.07.01. 02:36 |

 Csütörtökön délután a székesfehérvári Alfa Busz Kft. 14 autóbuszt adott át, amivel három budapesti tömegközlekedési járatot üzemeltet a Nógrád Volánnal közösen. A vállalat mintegy 200 embert foglalkoztat a városban három éve és saját gyártású és fejlesztésű buszaik a jelek szerint kelendőek, hiszen a mostani projekt után több mint 30 buszt gyártanak a Volán társaságoknak.

 A fehérvári cég a Nógrád Volánnal közösen nyerte el a BKV tenderét közbeszerzésen. Az Alfa Busz vállalta a buszok legyártását és szervizelését nyolc éven keresztül, a Nógrád Volán pedig a járatokat üzemelteti majd - válaszolta kérdésünkre Illés Balázs az Alfa Busz gazdasági igazgatója. Mint mondja a fehérvári buszgyártás egykori fellegvárának, az Ikarusznak a telephelyén bérelnek egy csarnokot, ahol jelenleg mintegy 200 ember dolgozik.

 A buszokról elmondta, hogy az alváz és a motor Volvo, a többit pedig saját tervek alapján magyar beszállítóktól rendelték. Hangsúlyozta a magyar beszállítókat és a magyar piacra való termelést: "ahol csak lehetett mindenhol a hazai beszállítókat részesítettük előnyben". A három éve alakult cég szép jövő elé néz, hiszen most kezdődött több mint 30 busz legyártása és várhatóan újabb 30-at gyártanak még Székesfehérváron.

Gazdaság

  1. A fehérvári Ikarus szállítja Szkopje új elektromos buszflottáját

    Az Ikarus sikeresen lezárta történetének legnagyobb elektromos buszbeszerzését. A közbeszerzési eljárás lezárultát és a szerződés jogilag kötelező érvényűvé válását követően 150 elektromos buszt és 75 töltőállomást szállítanak Észak-Macedónia fővárosába és az ország számos városába.

    2026.08.12.
  2. Megérkeztek a midibuszok

    Szerdán megérkeztek Magyarországra a Goldi Mobility Kft. által Székesfehérvár részére szállítandó Zonson GTZ6859BEVBF elektromos midibuszok - írja a Magyarbusz Info. A 8,5 méter hosszú járműveket nettó 126,23 millió forintos darabonkénti vételáron szerzi be Székesfehérvár.

    2026.08.06.
  3. Befizette Székesfehérvár a szolidaritási hozzájárulás aktuális részletét

    Átutalta a szolidaritási hozzájárulás idei harmadik részét Székesfehérvár. Amint a polgármester Facebook bejegyzésből kiderül, idén még 3,6 milliárd forintot kell befizetnie a városnak.

    2026.07.23.
  4. Megnyitott a Little BEAT étterem a Városház téren

    Little BEAT néven csütörtökön megnyitott a Városház téren Székesfehérvár legújabb étterme. Az egykori Bierbauer-ház helyén 2010 óta a Pátria étterem működött egészen tavaly év végéig, amikor a lejáró bérleti szerződés miatt kötelezően pályáztatni kellett a helyiséget. A pályázatot a Fehérvár Gast Kft. nyerte, mely többek között a Beat éttermet is évek óta nagy sikerrel üzemelteti a városban.

    2026.07.23.