-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Ingyenesen látható szombaton a Gorsium és a Pompeji kiállítás
Június 24-én szombat, 10-18 óráig ingyenesen tekinthető meg a Gorsium Régészeti Park és a Pompeji – Élet és halál a Vezúv árnyékában című időszaki kiállítás. A 10.20-kor és 13 órakor induló szakvezetésekre és a buszos járatokra minden szabad hely elfogyott.
2017.06.23. 08:35 |
A Gorsium látogatóközpontjában szombaton ingyenesen látható a Pompeji kiállítás, amely bemutatja az egykor virágzó város katasztrófáját, az ott élt emberek életét, mindennapjait, kikapcsolódási szokásait és a gladiátorok világát. A "Pompeji - Élet és halál a Vezúv árnyékában" című kiállítás törzsanyaga a romváros feltárásának anyagát őrző Nápolyi Régészeti Múzeumból érkezett Magyarországra.
