-
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Ingyenes táborozási lehetőség a SZÉNA Egyesülettel
Május 29-ig lehet jelentkezni a SZÉNA Egyesület ingyenes napközis táborába. A programra rászoruló családok pályázhatnak a www.szena.hu honlapról letölthető adatlap kitöltésével. Az egyesület évről-évre több turnusban szervez táborokat 5-14 éves korú gyermekek számára. Bővebb információ a szenaegyesulet@gmail.com email címen, vagy a +3670/310-39-24-es telefonszámon kérhető.
2015.05.21. 08:01 |

Az idén Viza Attila önkormányzati képviselő támogatásával 10 gyermek számára tudnak ingyenes részvételi lehetőséget biztosítani a 2015.07.20-tól megvalósuló 5 napos táborban. A résztvevők kiránduláson, sport- és kreatív foglalkozásokon, valamint fagyizáson vehetnek részt.