-
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Ingyenes szűrőnap férfiaknak - Fehérvár is csatlakozott a Movember mozgalomhoz
Szombaton reggel 8-tól egészen délután 13 óráig tartó ingyenes férfi szűrőnapot tartottak a Család- és Nővédelmi Központban. A szűrővizsgálatra azok jelentkezését várták, akik elmúltak 50 évesek, eddig még nem vettek részt kivizsgáláson vagy az utolsó részvételük óta legalább 2-3 év eltelt.
2014.11.29. 10:16 |
Szombaton reggel 8-tól egészen délután 13 óráig tartó ingyenes férfi szűrőnapot tartottak a Család- és Nővédelmi Központban. A szűrővizsgálatra azok jelentkezését várták, akik elmúltak 50 évesek, eddig még nem vettek részt kivizsgáláson vagy az utolsó részvételük óta legalább 2-3 év eltelt. A helyszínen ingyenes vércukorszint, koleszterin és vérnyomásmérést is igénybe vehettek az érdeklődők. Az eseményen Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok is részt vett.

A férfiak egészségének érdekében Székesfehérvár is csatlakozott a Movember mozgalomhoz, melynek keretében a bajuszviseléssel igyekeznek felhívni a figyelmet a férfiakat sújtó betegségekre. Ezen a szombaton pedig ingyenes szűrőnapot szerveztek a férfiak részére a Család- és Nővédelmi Központban. Az eseményen előzetes bejelentkezés útján azokat az 50 év feletti férfiakat várta Dr. Botos Árpád, Dr. Hermann János és Dr. Barabás Tamás, akik eddig nem vettek részt szűrővizsgálatokon, vagy az utolsó részvételük óta eltelt legalább 2-3 év. Ezen kívül azokat 40. évüket betöltött férfiakat is várták a szűrésre, akiknek a családjában előfordult prosztata-daganat, vagy bármilyen prosztata megbetegedés.

Östör Annamária, Székesfehérvár egészségügyi és sporttanácsnoka bízik abban, hogy a jövőben minél több férfi jár majd el a szűrővizsgálatokra. "Egyetlen férfi egészségnap természetesen nagyon kevés, hiszen a város egész férfi lakosságát egy nap alatt nem tudjuk átszűrni. Az azonban kétségtelen, hogy ezt a napot, valamint november hónapot a férfiak egészségének szenteltük. Remélem, hogy ez az a mostani alkalom is arra fogja ösztönözni az urakat, hogy rendszeresen eljárjanak a szűrővizsgálatokra. Ebben mi segíteni fogunk, hiszen rendszeresen szervezünk hasonló alkalmakat. Számítunk arra is, hogy a családban lévő hölgyek is jobban odafigyelnek nemcsak magukra, hanem ráveszik férjeiket, hogy vegyenek részt a következő vizsgálatokon” – közölte Östör Annamária.

Dr. Hermann János urológus szakorvos szerint 50 év felett legalább kétévente érdemes elmenni egy általános kivizsgálásra. „Két csoportra venném férfiakat. Az egyik része törődik az egészségével, abszolút korrekten eljárnak a vizsgálatokra, adott esetben még többször is, mint kellene. A másik része azonban nem hajlandó erről tudomást venni, úgy csinálnak, mintha őket ez nem érinteni. Õket igyekszünk elérni ezekkel a szűrésekkel, mert ezek nagyon fontos dolgok. Jelenleg a férfiaknál az 50 éves kor az, amelyet határnak tekint az orvostudomány. Ezen felül mindenképpen érdemes legalább kétévente elmenni egy általános szűrésre. Ebben benne foglaltatik a prosztata- és a hererák-szűrés is. A jövőben tervezzük, hogy ultrahangvizsgálattal is kiegészítjük a szűréseket” – mondta Dr. Hermann János.

A helyszínen továbbá ingyenes vércukorszint, koleszterin és vérnyomásmérést elvégeztethetett a programra ellátogató több száz résztvevő.
