-
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Ingyenes család és gyermekvédelmi tanácsadás az ARISZ-nál
Ingyenes család- és gyermekvédelmi tanácsadást indít az Alba Regia Ifjúsági és Szabadidős Egyesület és a Székes- fehérvári Álláskeresők Egyesülete Sziklainé dr. Kiss Erzsébet ügyvéd segítségével. Az érdeklődőket minden pénteken 10 és 12 óra között várják a Tolnai u. 10. szám alatt a Székesfehérvári Álláskeresők Egyesületénél. További információ és időpont egyeztetés a 06-20/562-96-19-es telefonszámon.
2015.01.09. 08:41 |
Ingyenes család- és gyermekvédelmi tanácsadást indít az Alba Regia Ifjúsági és Szabadidős Egyesület és a Székesfehérvári Álláskeresők Egyesülete Sziklainé dr. Kiss Erzsébet ügyvéd segítségével. Az érdeklődőket minden pénteken 10 és 12 óra között várják a Tolnai u. 10. szám alatt a Székesfehérvári Álláskeresők Egyesületénél. További információ és időpont egyeztetés a 06-20/562-96-19-es telefonszámon.
