-
Közmeghallgatás a szélerőművekről
Székesfehérvár polgármestere csütörtökön közösségi oldalán írt bejegyzésében hívta fel a figyelmet, hogy nem kapott meghívást arra az online fórumra, amelyet a szélerőművek fejlesztésének témájában tartott Csiszár Béla, a Fejér 1-es körzet, így Székesfehérvár országgyűlési képviselője. Dr. Cser-Palkovics András mai, pénteki bejegyzésében arról tájékoztatott, hogy Csiszár Béla felhívta és találkozót kért tőle a témában.
2026.08.28. -
Négy testvérvárosunk ünnepelt
Szép hagyomány, hogy a Királyi Napok idején Székesfehérvárral együtt ünnepelnek városunk testvérvárosainak képviselői is. Idén négy testvérvárosunkból, Gyulafehérvárról, Kranjból, Schwäbisch Gmündből és Szabadkáról érkezett delegáció, hogy részese legyen a Szent István ünnepéhez kapcsolódó összművészeti fesztiválnak.
2026.08.27. -
Könyvkölcsönző automata
A tesztidőszak után augusztus 24-e óta élesben működik a Vörösmarty Mihály Könyvtár könyvkölcsönző automatája a székesfehérvári autóbusz-állomáson. A szerkezet egy csomagküldő automatához hasonlóan működik.
2026.08.28. -
Öt kegyhely - Egy édesanya
Bodajkon, a kegyhely főbúcsúján, szeptember 12-én idén először hívják össze a Székesfehérvári Egyházmegye öt kiemelt zarándokhelyének képviselőit.
2026.08.28.
Ingyen laptop a sulihoz - felsőfokú képzések ponthatár nélkül
HIRDETÉS - Az idén magasak voltak a ponthatárok, mi lesz azokkal a tanulni vágyó érettségizettekkel, akik nem érték el az egyes szakokra meghatározott bekerülési pontszámot? A Kodolányi János Középiskola remek megoldást kínál számukra. Az iskola várja azokat a diákokat, akik az érettségi megszerzése után szeretnének piacképes, eurokomforn szakmát szerezni, vagy hasznosan tölteni az időt a következő felvételi időszakig.
2009.07.30. 18:00 |
Az idén magasak voltak a ponthatárok, mi lesz azokkal a tanulni vágyó érettségizettekkel, akik nem érték el az egyes szakokra meghatározott bekerülési pontszámot?
A Kodolányi János Középiskola remek megoldást kínál számukra. Az iskola várja azokat a diákokat, akik az érettségi megszerzése után szeretnének piacképes, eurokomforn szakmát szerezni, vagy hasznosan tölteni az időt a következő felvételi időszakig.
Mi a felsőfokú szakképzés lényege?
A felsőfokú szakképzés olyan kétéves, gyakorlati képzést jelent, amelyre az érettségi után lehet jelentkezni. Ezeken a szakokon elsősorban olyan szaktudást igénylő felsőfokú asszisztensi, menedzseri munkákra készítenek fel, (amelyekhez nincs szükség a főiskolai, egyetemi diplomára.), amelyek a főiskolai, egyetemi alapképzésekbe beszámítható tantárgyakat tartalmaznak. A megszerzett felsőfokú OKJ bizonyítványok 30 többletpontot jelentenek a következő felvételi időszakban. A Kodolányi János Középiskola legfőbb előnye azok számára, akik nem érték el a kívánt ponthatárt, hogy a Kodolányi János Főiskola tanárai tanítanak a képzések zömében ( pl. Turizmus, vendéglátás, kommunikátor, gazdász), így a Főiskolán „érezhetik” magukat hallgatóik, és az itt tanult tárgyakat már nem kell újra tanulniuk a sikeres felvételit követően.A képzést nappalin 23 éves korig az állam finanszírozza. A tanulmányok végén a diák az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) szereplő felsőfokú szakképesítést kap.

Miért épp’ a Kodolányi János Középiskola?
A Kodolányi János Főiskola a felsőfokú szakképzési programjait a Kodolányi János Középiskolában folytatja Székesfehérváron. Az intézmény 1997-ben kezdte meg érettségi utáni szakképzéseit, 2001. szeptemberétől akkreditált iskolarendszerű felsőfokú szakképzéseket indított a Kodolányi János Főiskolával és a Pécsi Tudományegyetemmel közösen.
Milyen előnyei vannak a felsőfokú szakképzésnek?
A felsőfokú szakképzést sokan a felsőoktatás előszobájának tekintik, hiszen kiválóan alkalmas azoknak, akiket nem vettek fel a kívánt egyetemi vagy főiskolai szakra. Aki egy ilyen képzésen részt vesz, kétszeresen nyer: lesz egy versenyképes szakmája és kedvezményeket kap a továbbtanulás során. A felvételin többletpontot kaphat felsőfokú szakképesítéséért, s a megszerzett kreditjei közül is beszámítanak a felsőfokú tanulmányokba. A törvény szerint Magyarországon az állam csak az első diploma megszerzését finanszírozza. Egy felsőfokú szakképzés megszerzése után a diákot továbbra is megilleti az ingyenes továbbtanulás joga.
Milyen további előnnyel jár a Kodolányiban tanulni?
A nappali tagozatos tanulóknak 23 éves korig ingyenes alapoktatás és ingyenes kollégiumi elhelyezés, diákigazolvány, árvaellátás és családi pótlék jár. A szakképzéseket emelt szintű nyelvoktatás egészíti ki: heti 8-10 nyelvi óra (ez költségtérítéses), melynek segítségével középfokú állami nyelvvizsga tehető. (Ezt követően mentesülnek a költségtérítés fizetése alól.)A megszerzett OKJ bizonyítványokról Europass bizonyítványt állítanak ki.
Tényleg jár egy laptop a diákoknak ingyen?
A Kodolányi János Középiskolába, bármilyen érettségi utáni I. éves nappalis szakképzős évfolyamra - 2009. 08. 24-ig - beiratkozott hallgatók között 20 db laptop kerül kiosztásra. (Részletek és részvételi feltételek az iskola honlapján, illetve a tanulmányi osztályon.)
Milyen felsőfokú képzéseket (2 éves) indít a Kodolányi?
Meddig lehet jelentkezni?
A jelentkezés folyamatos, 2009. augusztus 24-ig.
Jelentkezni lehet:
- személyesen: Székesfehérvár, Szabadságharcos út 57., Tel: 22/502-331 - a letölthető jelentkezési lappal postai úton: jelentkezési lap: www.kodolanyi-kozepisk.hu/letoltes
- Online: http://www.kodolanyi-kozepisk.hu/kjk/felsofokuszakkepzes/online
Bővebb információ: www.kodolanyi-kozepisk.hu

Milyen emelt szintű képzéseket (1 éves) indít a Kodolányi?