Indulnak az Örökségünk, örökségül! műhelyfoglalkozások

Jövő héten indulnak az Örökségünk örökségül! műhelyfoglalkozások: a pedagógusoknak szóló képzéseket a nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, megőrzésének, gondozásának a céljával hirdette meg az M-ART Egyesület. Sevella Zsuzsannával, a MintaKINCStár játékfejlesztőjével beszélgettünk.
2021.02.28. 08:59 |
Indulnak az Örökségünk, örökségül! műhelyfoglalkozások

 A foglalkozásokat Sevella Zsuzsanna, a MintaKINCStár kitalálója és fejlesztője vezeti.

A felhívás az óvónőket, az alsó és felső tagozatban tanító pedagógusokat, a szakkörvezetőket, a néptáncos-kézműves táborok oktatóit és a szabadidőszervezőket is megszólította. Kik jelentkeztek erre a tavaszi képzésre?

Jellemzően általános iskolai tanítók vesznek részt a kurzuson, de a résztvevők között vannak könyvtárban, művelődési házban vagy erdei iskolában dolgozó kollégák is. Nagy öröm, hogy a kultúra több régiójából is jelentkeztek, zömében a megyéből, de van szegedi, békéscsabai és hevesi résztvevőnk is. Összesen három 15 fős csoport fog indulni. Ahogy meghirdettük, online foglalkozásokkal, és amint újra lehetőség nyílik rá, kontaktfoglalkozásokkal.

A foglalkozások mellett vetélkedősorozat is lesz iskolásoknak, a témakörök között szerepel például a kalocsai hímzés és pingálás, a mezőtúri fazekasság, a magyar huszár és a mohai tikverőzés is.

Hogy épülnek fel a foglalkozások?

A résztvevők minden héten kapnak egy tananyagot, az adott tematikához kapcsolódó tájékoztatót a felhasználás lehetőségeiről, módjáról – amit az adott online műhelyfoglalkozásokon bemutatok. És természetesen egy elkészítendő házi feladatot is adok hétről hétre.

A képzés alapja a MintaKINCStár. Hogyan kell elképzelnünk egy programot?

A MintaKINCStár programon belül kiemelt hangsúlyt kapnak a nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésével és megőrzésével kapcsolatos fejezetek – például a kalocsai hímzés. A résztvevők megismerik ennek a színvilágát vagy a virágok elnevezéseit. A kiemelt motívumból készítünk memóriajátékot, ami egy nagyon interaktív játék. Ugyan nem így terveztem előre, de a járványhelyzetre való tekintettel úgy alakítom ki az anyagokat, hogy az okostáblán is használhatóak legyenek.

Milyen témaelemek szerepelnek még a sorozatban?

A hímzések közül a kalocsain kívül a matyó, a sárközi motívumkincs is benne van a programban, vagy a mezőtúri fazekasság, a kulturális értékeink közül a magyar huszár, a mohácsi busójárás és a mohai tikverőzés is – egy nagyon izgalmas tematika, ami számos játéklehetőséget ad.

Mit gondolsz, mi lesz a favorit ezek közül? Neked van személyes kedvenced?

Az egyik biztosan a magyar huszár lesz, amit egy új megközelítésben próbálunk bemutatni, feldolgozni – a vetélkedősorozatra sok fiúcsapat jelentkezett, ezzel őket is könnyebben meg tudjuk szólítani. Nekem mindegyik a kedvencem. A mezőtúri fazekasságot azért emelném ki, mert a miskakancsók vagy az emberalakos butellák szintén izgalmasak lehetnek a kisebb és nagyobb gyerekek számára. A jó kis karakterek és az érdekes viseletek segítségével a többi fazekas termék felé irányíthatjuk a figyelmüket.

Van olyan foglalkozás a sorozatban, ami együttalkotással valósul meg?

Találtam olyan virtuális teret, amibe bekapcsolódva együtt tudunk játszani, elkészíteni dolgokat. Az is cél, hogy ne csak tartalmi-tematikus elemekkel gazdagodjanak a résztvevők, hanem hogy gyakorlati ismereteket is szerezzenek – például hogy a játékokat hogyan bővíthetik, alakíthatják a későbbiekben, közelebb hozva az értékeket és hagyományokat a gyerekekhez. Ezek az online együttalkotások azért is jók, mert a műhelyfoglalkozásokon kívüli közös gondolkodásra is alkalmasak.

A műhelyfoglalkozások összefüggenek a meghirdetett vetélkedővel?

A kettő önállóan, egymástól függetlenül is működhet, viszont az elemek, a feldolgozandó témák között van átjárhatóság, így egymást erősítik. Ezért nagyon örültünk, amikor olyan pedagógusok jelentkeztek, akiknek az osztályukból, környezetükből lesznek csapatok a gyerekeknek szóló vetélkedőben. Több száz iskolás jelentkezett, az alsós csapatokból kicsit többen vannak, és ugyanúgy nagyrészt a megyéből. A levelező vetélkedő márciusban indul, azután remélhetőleg júniusban már élőben tudjuk megszervezni a döntőt. 

A kapcsolódó, Mert játszani mindenki szeret című podcastot Sevella Zsuzsannával, a MintaKINCStár játékfejlesztőjével a https://anchor.fm/fehervar/episodes/Mert-jtszani-mindenki-szeret-epfuvu felületen lehet meghallgatni.

Interjú

  1. A várost és polgárait szolgáljuk

    A Városgondnokság elfogadott üzleti tervéről, az idei legfontosabb feladatokról, fejlesztésekről kérdeztük Bozai István városgondnokot. Kiemelte, hogy az önkormányzat nagy útfelújítási programján túl és amellett a Városgondnokság idén csaknem 300 millió forintot költ járda- és parkolófelújításokra. Szó volt a zöldterületek fenntartásáról, a temetők üzemeltetéséről és a köztisztaságról is.

    2026.03.10.
  2. A könyvkötészet egy életre szóló szerelem - beszélgetés a Mórocz házaspárral

    Ötven éve mondtak igent egymásnak és azóta alkot együtt az a házaspár, akit a fehérváriak jól ismernek, és akiknek keze munkái ország-, sőt világszerte hirdetik mesterségüket. Műhelyükben együtt él múlt és jelen, hiszen immár fél évszázada, hogy Mórocz István és Mórocz Istvánné Márta kézműves könyvkötőként értéket mentenek, valamint egyedi dísz- és használati tárgyak készítésével újakat teremtenek.

    2026.03.06.
  3. Költségvetés 2026

    Stabil, biztonságos működést garantáló, emellett pedig jelentős fejlesztéseket is tartalmazó költségvetést fogadott el Székesfehérvár Közgyűlése pénteki ülésén. Székesfehérvár 89,5 milliárd forintból gazdálkodhat idén.

    2026.02.20.
  4. Az Ikarustól a tigriscápákig

    Egykor az Ikarus 300-as buszcsaládjának világhírűvé vált formatervéért kapott nívódíjat, később a szaudi király számára tervezett luxusbuszokat, aztán szó szerint a „mélybe rántotta” őt a Vörös-tenger színpompás élővilága. Őrsi Ferenc ipari formatervező ma már túl van 2100 tengeri merülésen, s a 75. születésnapjához közeledve úgy döntött, a világ elé tárja azokat a különleges felvételeket.

    2026.01.26.