-
Átadták a Prima-díjakat
Nagyszabású gála keretében, immár huszadik alkalommal adta át a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Fejér Megyei Szervezete a megyei Prima Díjakat azon jelölteknek, akik a művészet, a tudomány, a kultúra vagy a sport területén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. A Városháza Dísztermében péntek este tartott ünnepségen díjazták az „Év Vállalkozóit” is.
2026.11.07. -
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Fehérvár jövője a tét
A 2038-as Szent István emlékévre készül a város. Ennek első lépéseként létrejött egy vitaindító szakértői anyag, amely fontos kérdéseket és lehetséges irányokat vet fel Székesfehérvár jövőjéről.
2026.11.06. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05.
Indulnak a Karitasz táborok - nehéz sorsú gyermekeket támogatnak
A tanév befejeztével országszerte számos helyen kezdődnek meg a Karitász táborok, amelyekben 10 hét alatt több mint 5000 gyermek nyaral majd. Az idei táborokra mintegy 30 millió forintot fordítanak a Karitász egyházmegyei központjai és plébániai csoportjai. A Karitász országos központja 12 millió forint értékben támogatja utalványokkal a táborozó gyermekeket.
2016.06.22. 08:08 |
A tanév befejeztével országszerte számos helyen kezdődnek meg a Karitász táborok, amelyekben 10 hét alatt több mint 5000 gyermek nyaral majd. Az idei táborokra mintegy 30 millió forintot fordítanak a Karitász egyházmegyei központjai és plébániai csoportjai. A Karitász országos központja 12 millió forint értékben támogatja utalványokkal a táborozó gyermekeket.
A Karitász táboraiba a plébániai önkéntesek által ismert nehéz helyzetben – sokszor mélyszegénységben – élő családok gyermekei és fogyatékkal élő gyermekek, fiatalok vehetnek részt. Sokuk számára ez az egyetlen nyaralási lehetőség, és nem ritka, hogy váltóruha nélkül érkeznek az egyhetes táborokba. Így a Karitász önkéntesek nem csupán színes programokkal várják a táborlakókat, hanem igyekeznek ezekre az esetekre is felkészülni. Az első tábort szerdán nyitja meg Spányi Antal püspök, a Karitász elnöke a Vas megyei Nardán.
Országszerte számos plébánián, lelkigyakorlatos házban, illetve balatoni üdülőkben zajlanak a táborok, amelyek közt van bentlakásos, napközis, tematikus, illetve kézműves tábor is. A gyermekeknek az egyhetes táborok ingyenesek. A Karitász önkéntesek minden táborban színes programot állítanak össze kirándulással, kézműves foglalkozással, játékos vetélkedőkkel, és ahol lehet strandolással. A Balaton mellett 300 gyermek nyaral majd az Erzsébet-táborban.