-
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
In memoriam dr. Dravecz Tibor - elment a kiváló gombaszakértő
Életének 78. évében elhunyt dr. Dravecz Tibor a Fejér Megyei Főügyészség nyugalmazott csoportvezető ügyésze, kiváló fehérvári gombaszakértő. Nagyon sokan ismerték, szerették és tisztelték roppant szerénységéért, alaposságáért, hatalmas szakmai tudásáért és nem utolsó sorban rendkívüli kedvességért, segítőkészségéért, emberségéért.
2015.06.09. 08:54 |
Életének 78. évében elhunyt dr. Dravecz Tibor a Fejér Megyei Főügyészség nyugalmazott csoportvezető ügyésze, kiváló fehérvári gombaszakértő. Nagyon sokan ismerték, szerették és tisztelték roppant szerénységéért, alaposságáért, hatalmas szakmai tudásáért és nem utolsó sorban rendkívüli kedvességért, segítőkészségéért, emberségéért.

1987-ban alakította meg a Székesfehérvári Gombászok Baráti Körét, amelynek húsz éven keresztül elnöke is volt. Hosszú évtizedekig tagja, kiváló túravezetője volt a Pénzintézetek Székesfehérvári Vértes Meteor Természetjáró Egyesületének és számos emlékezetes gombaismertető és gyűjtő túrát szervezett.
Rendszeresen publikált, a Fejér Megyei Hírlapban, a Magyar Gombász című országos szaklapban és több más újságban is. 2009-ben kiérdemelte a Magyar Gombász díjat. Vezető ügyészként is segített rendszeresen a kora reggeli gombavizsgálatban a Városi Piacon és nemzedékek vették át tőle a gombagyűjtés szeretetét, a különböző fajok megismerését. Országos szaktekintélynek számított: harminchárom Gombász Füzetet adott ki, amelyekben részletesen ismertette a gombász tudnivalókat, a gombászattal kapcsolatos jogszabályokat.
Családtagjai, rokonai, barátai, túratársai, ismerősei június 17-én, szerdán 11 órakor a székesfehérvári Béla úti temető vízbemosásos szóró parcellájánál vehetnek végső búcsút Tőle. Nyugodjék békében! Emlékét kegyelettel megőrizzük!