-
Örök világosság a temetőkben
Mindenszentek napján, halottak napja előestéjén hagyományosan idén is ökumenikus megemlékezés volt a Béla úti temetőben. A "Vigasztaló szó a gyászban és emlékezésben" címmel énekek hangzottak el, többen mécsest gyújtottak. Az egyházak képviselői imádsággal emlékeztettek az örök életre és Fehérvár polgármestere is emlékezett a város közösségének nevében.
2026.11.01. -
Fehérváriak a Niagaránál
Kanadában vendégszerepelt a Szabad Színház. A társulat A három Erdődi című darabbal idézte meg 1956-ot a kint élő magyar közösségeknek az idei, 70. évforduló apropóján. November 4-én már az Igézőben látható újra az előadás.
2026.10.30. -
Metszéspont
Befejeződött a Kondor Kör jubileumi programsorozata. Az utolsó találkozón a Szent István Király Múzeum Csók István Képtárában kézműves foglakozások várták az érdeklődőket.
2026.10.30. -
Simon József a Tarsolyban
Folytatódott a Tarsoly Ifjúságért Egyesület Közéleti Klubja. Az est vendége Simon József, a Köfém Művelődési Ház igazgatója volt.
2026.10.30.
Improvizációs színházi workshopra várják az érdeklődőket
A JusztIs Székesfehérvár első improvizációs színházi társulata, amelynek tagjai 2022 októbere óta játszanak együtt. Megírt darabok és betanult szövegek helyett itt minden karakter és történet akkor és ott, abban a pillanatban születik meg. Akik szívesen kipróbálnák magukat, vagy éppen fejlesztenék improvizációs készségüket, azoknak most remek lehetőséget kínálnak a szervezők.
Január 11-én, csütörtökön a Várkörút 21. szám alatt található Új Akropolisz Filozófiai Iskola 18 órától ad otthont az Impró Intró – kezdő imprószínházi workshopnak, amelyre előzetesen ITT lehet regisztrálni.
A foglalkozást Vojtek Ildikó tartja. A JusztIs Társulat - Fehérvár első imprószínházi társulata - művészeti vezetője nyolc éve foglalkozik alkalmazott színházzal, doktori disszertációjában a drámapedagógia személyiségfejlesztő hatását kutatja.