-
Kórházi felügyelő tanács tagokat keresnek
Nyilvános felhívást tett közzé az egészségügyi intézmény. Olyan egészségügyi területen tevékenykedő társadalmi szervezetek jelentkezését várják, amelyek részt kívánnak venni az egészségügyi intézmény kórházi felügyelő tanácsának munkájában. Jelentkezni 2026. június 30-ig lehet.
2026.05.21. -
Fehérvár köszöntötte katonáit
Évtizedes hagyományokhoz híven és a Magyar Honvédelem Napjához kötődően Székesfehérvár Önkormányzata gálaesttel köszönte meg a helyőrségben szolgáló katonák áldozatos munkáját. Az ünnepség keretében idén is átadták Székesfehérvár városának rangos elismerését, a Sipos Gyula-díjat, valamint a Gyuricza-emlékgyűrűt.
2026.05.19. -
Drogdílereket fogtak el
Hét kábítószer-kereskedőt vettek őrizetbe Fejér vármegyében. Seregélyesi, perkátai és fehérvári személyeket gyanúsítanak azzal, hogy tiltott szert árultak. Többek között több mint egy kg kristályos anyagot foglaltak le a rendőrök a házkutatások során.
2026.05.20. -
Kiszáradás határán a Velencei-tó
Kritikusan alacsony a Velencei-tó vízszintje, már a nyár kezdetén 70%-a hiányzik a tó vízkészletének! Hiába a múlt héten lehullott 30 mm-nyi csapadék, jelen pillanatban úgy áll, hogy június közepére elérheti a vízállás Agárdnál a valaha volt legalacsonyabb szintet.
2026.05.20.
II. Egészségnap a KÖFÉM-en - sokan vettek részt az ingyenes szűréseken
Szombaton másodszor tartottak egészségnapot a KÖFÉM Művelődési Házban. Az érdeklődőket ingyenes állapotfelméréssel és a legkülönfélébb szűrővizsgálatokkal várták, melyeket a Szent György Kórház és a Humán Szolgáltató Intézet orvosai, munkatársai végeztek. Az eseményen résztvevők ezen kívül változatos mozgásformákat is kipróbálhattak.
2016.10.22. 11:27 |
Szombaton másodszor tartottak egészségnapot a KÖFÉM Művelődési Házban. Az érdeklődőket ingyenes állapotfelméréssel és a legkülönfélébb szűrővizsgálatokkal várták, melyeket a Szent György Kórház és a Humán Szolgáltató Intézet orvosai, munkatársai végeztek. Az eseményen résztvevők ezen kívül változatos mozgásformákat is kipróbálhattak.

Szombaton sokan éltek a lehetőséggel, hiszen a résztvevőknek nem kellett időpontot kérniük, utazniuk és hosszasan sorban állniuk a rendelőintézetben az egyes vizsgálatokért, helyette helyben kaptak segítséget. Az egészségnapon a vizsgálatok mellett ingyenes mozgásprogramot is bemutattak, ráirányítva a résztvevők figyelmét arra, hogy a mozgással sokat tehetünk egészségünkért.

Dr. Dienesné Fluck Györgyi, a 14. választókörzet önkormányzati képviselője elmondta, hogy a tavalyi évet követően másodszor szerveztek egészségnapot a KÖFÉM Művelődési Házban, ahol számtalan vizsgálati lehetőséget biztosítottak az érdeklődőknek. Kiemelte, hogy a körzet lakóin kívül a város egyéb részeiről is érkeztek a szombati szűrőnapra, így ez is jól bizonyítja az ingyenes vizsgálatok fontosságát és sikerességét.

Östör Annamária, Székesfehérvár egészségügyi és sporttanácsnoka elmondta: a város kiemelt céljának tekinti, hogy támogassa az ilyen rendezvények megvalósulását. „Igyekszünk minden városrészbe eljuttatni az ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatokat. Jól látható, hogy ezek a programok igazán sikeresek a városban, a művelődési házak pedig kifejezetten alkalmasak az egészségnapok megrendezésére. Arra is nagy figyelmet fordítunk ezeken az alkalmakon, hogyha valami problémát találunk a pácienseknél, akkor megfelelő beutalóval lássuk el őket a minél gyorsabb gyógyulás érdekében.” – tette hozzá Östör Annamária.

A Fejér Megyei Osteoporosis Klub tagjai immáron rendszeres résztvevői a városrészi szűrőnapoknak. Szombaton a KÖFÉM Művelődési Házban tartott eseményen is speciális tornával várták a résztvevőket. Turánné Deák Éva klubvezető-helyettes elmondta, hogy elsősorban a csontritkulás megelőzése és gyógyítása céljából tartanak bemutató tornákat az ingyenes egészségnapokon. Mint mondta, a csontritkulásban szenvedőkön kívül a foglalkozások minden öten év felettinek kifejezetten ajánlottak a csontok és az ízületek karbantartása céljából. Az érdeklődőknek napi ót órában tartanak negyvenöt perces gyógytornát kiváló szakemberek segítségével.

A KÖFÉM Művelődési Házban tartott szombati egészségnapon lehetőség nyílt általános állapotfelmérésre, a testsúly ellenőrzésére, BMI, vagyis testtömeg index számításra, vérnyomás-, várcukorszint-, koleszterinszint-mérésre, rizikókérdőív kitöltésére, szakorvos bevonásával kardiológiai vizsgálatra, mozgásszervi és melanoma szűrésre, dietetikai tanácsadásra, és csontritkulás tornára. Mindeközben a gyerekek és a felnőttek is kipróbálhatták a jógát. A szűréseket a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház orvosai és asszisztensei, illetve a HSZI védőnői végezték.