-
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Igyunk egy pohár vizet a vesénk egészségére!
Az idei Vese Világnapja kiemelt témája a megfelelő minőségű és mennyiségű vízfogyasztás. A Világnap keretében a vesebetegség megelőzésének és korai felismerésének fontosságára hívják fel a figyelmet világszerte. A nemzetközi kezdeményezéshez évek óta csatlakozik a B. Braun Avitum dialízishálózat fehérvári központ is: 2015. március 19-én délelőtt 10 órakor szakmai és felvilágosító programmal várják az érdeklődőket a világnap alkalmából.
2015.03.11. 13:28 |
Az idei Vese Világnapja kiemelt témája a megfelelő minőségű és mennyiségű vízfogyasztás. A Világnap keretében a vesebetegség megelőzésének és korai felismerésének fontosságára hívják fel a figyelmet világszerte. A nemzetközi kezdeményezéshez évek óta csatlakozik a B. Braun Avitum dialízishálózat fehérvári központ is: 2015. március 19-én délelőtt 10 órakor szakmai és felvilágosító programmal várják az érdeklődőket a világnap alkalmából.

Szervezetünk egészséges működéséhez gondoskodnunk kell a megfelelő folyadékbevitelről, hiszen az a vérképződéstől kezdve az anyagcseréig számos életfunkciónkhoz szükséges. Az anyagcserefolyamatok már 3%-os folyadékhiánynál csökkennek, 10%-nál pedig már a vesék működése is súlyosan károsodhat és kóros anyagcseretermékek halmozódnak fel a vérben.
Egy átlagos ember a fizikai terheléstől és időjárástól függően változó mennyiségű, átlagosan napi kettő liter folyadékot fogyaszt, a bevitelt pedig a szervezet érzékelő rendszere, a szomjúság szabályozza. Elsősorban szénsavmentes víz fogyasztása ajánlott, ez Magyarországon - néhány kivételtől eltekintve - egyszerű csapvíz is lehet. Idős embernél a kevés folyadékbevitele kezdetben fáradékonyságot, fejfájást, dekoncentráltságot okozhat, hosszú távon pedig megterheli a szívet és a keringési rendszert, valamint akadályozza a megfelelő anyagcserét, a salakanyagok kiválasztását.
A Vese Világnap székesfehérvári programjáról Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok és dr. Zakar Gábora Székesfehérvári Dialízisközpont orvosigazgatója közösen tartott sajtótájékoztatót.Idén a Vese Világnap középpontjában a vesék egészségének megőrzése szerepel a legfontosabb helyen. A március 19-i lakossági fórumon szó lesz arról is, hogy mi az igazság a vízfogyasztás mennyiségével kapcsolatban, továbbá arról is, hogy az egészséges, vagy a magukat egészségesnek tudó emberek hogyan őrizhetik meg a legjobban a veséjük egészségét. Ebben a témakörben hívtunk össze egy lakossági fórumot a Civil Központban, ahol ismeretterjesztő előadás és szűréseket végez a dialízis központ szakemberei – hívta fel a figyelmet Dr. Zakar Gábor orvosigazgató.
Östör Annamária egészségügyi tanácsnok kiemelte, hogy Székesfehérváron nagyon odafigyelünk az egészségmegőerzésre és örömmel áll a város a dialízis központ kezdeményezése mellé is. Nagyon hasznos lehet mindenkinek, hogy milyen is a helyes vízfogyasztás mértéke, hiszen a szakemberek ajánlása és tanácsa a leghitelesebb forrás.
Kevesen tudják, de ma Magyarországon minden 10. embert érint valamilyen fokú veseműködési zavar, és több mint 7000 beteg szorul rendszeres művesekezelésre. A vesebetegség, elégtelen veseműködés jele lehet többek között az aránytalan folyadékbevitel okozta „vizesedés” is. A nehéz felismerhetőség miatt kiemelten fontos a vesefunkciók rendszeres felülvizsgálata, mivel a korán felfedezett vesebetegség kezelhető, a veseműködés vesztésének üteme lassítható. A vesék működésének hatásfokát egy vérvétellel és egy vizeletvizsgálattal könnyen ellenőrizni lehet, amelyben kérjék háziorvosunk segítségét!