Idén tíz százalékkal is növelheti árbevételét a Videoton

A Videoton cégcsoport idei árbevétele 5-10 százalékkal is növekedhet a tavalyi évihez képest - mondta Sinkó Ottó társ-vezérigazgató az MTI-nek. A vállalatcsoport 2015-ben 154,8 milliárd forintos konszolidált nettó árbevételt ért el 11 milliárd forint feletti eredmény mellett, árbevételük 17 százalékkal nőtt 2014-hez képest és a hozzáadott érték is hasonló arányban növekedett.
2016.07.15. 13:15 |
A Videoton cégcsoport idei árbevétele 5-10 százalékkal is növekedhet a tavalyi évihez képest - mondta Sinkó Ottó társ-vezérigazgató az MTI-nek. A vállalatcsoport 2015-ben 154,8 milliárd forintos konszolidált nettó árbevételt ért el 11 milliárd forint feletti eredmény mellett, árbevételük 17 százalékkal nőtt 2014-hez képest és a hozzáadott érték is hasonló arányban növekedett.

A Videoton a legnagyobb magyar magántulajdonban lévő ipari vállalatcsoport, amely gyártási és gyártáshoz kapcsolódó szolgáltatásokat kínál ipari vállalatok számára. A székesfehérvári székhelyű cég Magyarországon kilenc, Bulgáriában (Sztara Zagora) egy telephellyel rendelkezik. Alkalmazottainak száma meghaladja a tízezret.
A társ-vezérigazgató hangsúlyozta: a szerény EU-s ipari növekedéshez képest Magyarország ipara duplájával nő évek óta, miközben a Videoton még ennek is a dupláját produkálja. A 2014-es konszolidált árbevétele 133 milliárd forintot tett ki, a 2013-as adat 113,5 milliárd forint volt. A Videoton folyamatos növekedését és piaci sikereit az idei és a korábbi években is leginkább az elektronikai termelés növekedése hozta, ugyanakkor a végfelhasználókat tekintve az autóipar volt meghatározó, amely nem csak elektronikai termékeket, hanem fém- és műanyag alkatrészeket is vásárol a cégtől. Megemlítette, hogy legrégebbi vevőjük egy német autóipari vállalat, amelynek már több mint 25 éve beszállítói, de sok a tíz év feletti partneri kapcsolatuk is. Sinkó Ottó elmondta még, hogy az elmúlt évek intenzív technológiai fejlesztésein túl a sajáterős beruházásaik idén eddig mintegy hárommilliárd forintot tesznek ki, ez nyilván nőni fog az év során. Példaként említett egy új fémfestési technológia meghonosítását, amely magával hozhat újabb megrendeléseket, hiszen a piacon komoly igény mutatkozik rá. A piaci körülmények és tendenciák alapvetően nem változtak, a munkaerőpiaci helyzet azonban "feszített". Tisztán látszik, hogy a folyamatos növekedés gátja a jövőben biztosan a munkaerő hiánya lesz - fogalmazott, hozzátéve: a termelési hatékonyság javítása lehet a kiút a mostani helyzetből, vagyis ugyanannyi emberrel többet kell termelni. Mint mondta a magyar gazdaság összetétele az elmúlt években "egészségesebb lett", ugyanis a nagy számban jelenlévő multinacionális nagyvállalatok mellett egyre több a magyar tulajdonú, évek óta stabilan működő, néhány száz fős foglalkoztatotti létszámmal, több milliárd forintos árbevétellel rendelkező középcég.

Gazdaság

  1. A fehérvári Ikarus szállítja Szkopje új elektromos buszflottáját

    Az Ikarus sikeresen lezárta történetének legnagyobb elektromos buszbeszerzését. A közbeszerzési eljárás lezárultát és a szerződés jogilag kötelező érvényűvé válását követően 150 elektromos buszt és 75 töltőállomást szállítanak Észak-Macedónia fővárosába és az ország számos városába.

    2026.08.12.
  2. Megérkeztek a midibuszok

    Szerdán megérkeztek Magyarországra a Goldi Mobility Kft. által Székesfehérvár részére szállítandó Zonson GTZ6859BEVBF elektromos midibuszok - írja a Magyarbusz Info. A 8,5 méter hosszú járműveket nettó 126,23 millió forintos darabonkénti vételáron szerzi be Székesfehérvár.

    2026.08.06.
  3. Befizette Székesfehérvár a szolidaritási hozzájárulás aktuális részletét

    Átutalta a szolidaritási hozzájárulás idei harmadik részét Székesfehérvár. Amint a polgármester Facebook bejegyzésből kiderül, idén még 3,6 milliárd forintot kell befizetnie a városnak.

    2026.07.23.
  4. Megnyitott a Little BEAT étterem a Városház téren

    Little BEAT néven csütörtökön megnyitott a Városház téren Székesfehérvár legújabb étterme. Az egykori Bierbauer-ház helyén 2010 óta a Pátria étterem működött egészen tavaly év végéig, amikor a lejáró bérleti szerződés miatt kötelezően pályáztatni kellett a helyiséget. A pályázatot a Fehérvár Gast Kft. nyerte, mely többek között a Beat éttermet is évek óta nagy sikerrel üzemelteti a városban.

    2026.07.23.