-
Közmeghallgatás a szélerőművekről
Székesfehérvár polgármestere csütörtökön közösségi oldalán írt bejegyzésében hívta fel a figyelmet, hogy nem kapott meghívást arra az online fórumra, amelyet a szélerőművek fejlesztésének témájában tartott Csiszár Béla, a Fejér 1-es körzet, így Székesfehérvár országgyűlési képviselője. Dr. Cser-Palkovics András mai, pénteki bejegyzésében arról tájékoztatott, hogy Csiszár Béla felhívta és találkozót kért tőle a témában.
2026.08.28. -
Négy testvérvárosunk ünnepelt
Szép hagyomány, hogy a Királyi Napok idején Székesfehérvárral együtt ünnepelnek városunk testvérvárosainak képviselői is. Idén négy testvérvárosunkból, Gyulafehérvárról, Kranjból, Schwäbisch Gmündből és Szabadkáról érkezett delegáció, hogy részese legyen a Szent István ünnepéhez kapcsolódó összművészeti fesztiválnak.
2026.08.27. -
Felújították a buszmegállót
Hétfő reggel megtörtént a Kassai út és a Nagyszombatú út találkozásánál lévő buszforduló műszaki átadása. Az átalakítások mindegyike az utasok kényelmét és komfortérzetét hivatottak szolgálni.
2026.08.31. -
Könyvkölcsönző automata
A tesztidőszak után augusztus 24-e óta élesben működik a Vörösmarty Mihály Könyvtár könyvkölcsönző automatája a székesfehérvári autóbusz-állomáson. A szerkezet egy csomagküldő automatához hasonlóan működik.
2026.08.28.
Idén is támogatja az önkormányzat az egyházi iskolákat
Az Önkormányzat idén is segíti az egyházi iskolák működését. Az erre vonatkozó megállapodást a Szent Imre Általános Iskolával, valamint a Református Általános Iskolával kötötte meg a város. Az ünnepélyes aláírás alkalmával Spányi Antal megyéspüspök elmondta, hogy a katolikus oktatási intézményekben igyekeznek olyan becsületes polgárokká nevelni a diákokat, akik viselkedésükkel és elkötelezettségükkel is a magyar társadalom felemelkedését szolgálják.
2009.10.06. 15:05 |
Az Önkormányzat idén is segíti az egyházi iskolák működését. Az erre vonatkozó megállapodást a Szent Imre Általános Iskolával, valamint a Református Általános Iskolával kötötte meg a város. Az ünnepélyes aláírás alkalmával Spányi Antal megyéspüspök elmondta, hogy a katolikus oktatási intézményekben igyekeznek olyan becsületes polgárokká nevelni a diákokat, akik viselkedésükkel és elkötelezettségükkel is a magyar társadalom felemelkedését szolgálják.
A megállapodás aláírásakor Warvasovszky Tihamér polgármester elmondta, hogy évek óta nehéz helyzetben vannak az oktatási intézmények, ezért is döntött úgy az önkormányzat - először 2007-ben - hogy próbál segíteni a városban működő, egyházi fenntartású oktatási intézményeknek. "Nem szívességből teszi ezt egy önkormányzat, hanem meggyőződésből és kötelességből" -tette hozzá. "Nagyon fontos az, hogy a tantárgyak mellett megtanulják azt is a gyerekek, hogy milyen embernek kell lenni, és hogy legyen erkölcsi tartása, hitvallása a diákoknak" - emelte ki a polgármester. Az önkormányzat a Református Általános Iskolát 1,8 millió forinttal, a Szent Imre Általános Iskola és Óvodát pedig 4,2 millió forinttal támogatja.
Spányi Antal megyéspüspök köszönetet mondott a támogatásért és azért, hogy ez lesz a harmadik tanév, hogy támogatás érkezik az Önkormányzattól. Elmondása szerint a támogatás kiegészíti azokat az anyagi eszközöket, amiket az egyház részben a maga erejéből, részben pedig a törvényi előírásoknak megfelelő forrásokból teremt elő. "Sokszor komoly nehézségekkel kell szembenézni, ezért is került összevonásra a városban a katolikus óvoda és az általános iskola."-tette hozzá.
A megyéspüspök kiemelte, hogy azoknak a diákoknak a szülei, akik ezekben az egyházi intézményekben tanulnak, ugyanúgy ennek a városnak a polgárai és adófizetői ennek az országnak. "Igyekszünk olyan becsületes polgárokká nevelni őket, akik nem csak a hitük megélésben járnak elől, hanem viselkedésükkel és elkötelezettségükkel ennek a társadalomnak a felemelkedését, megerősödését szolgálják." - mondta Spányi Antal.

Somogyi László lelkészi elnök köszönetet mondott a Református Általános Iskola támogatásáért, majd arról beszélt, hogy szerves része Fehérvár életének a református iskolában zajló oktatás. "Abból ami lelki értékként, erkölcsi értékként megvalósul, a város és az egész társadalom profitál." - mondta.
Fűrész István, oktatási tanácsnok az ünnepélyes aláírás alkalmából megjegyezte, hogy Fehérvár jó példát mutat arra, hogyan alakítható ki társadalmi konszenzus az iskolarendszerben és ez hogyan szolgálja a társadalmi békét.