-
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Idén is Székesfehérváron találkoztak Közép-Európa méhészei
Szombaton a Videoton Oktatási Központban rendezték a XXVII. Országos Méhésztalálkozót és Vásárt, mely Európában az egyik legnagyobb kiállítása és vására a méhészeknek. Mintegy 100 cég részvételével, köztük számos külföldi kiállítóval és rengeteg méhésszel, érdeklődővel zsúfolásig megtelt az épület. Ebben az évben Szlovénia méhészete mutatkozott be a szakmai programon.
2015.02.28. 16:25 |
Szombaton a Videoton Oktatási Központban rendezték a XXVII. Országos Méhésztalálkozót és Vásárt, mely Európában az egyik legnagyobb kiállítása és vására a méhészeknek. Mintegy 100 cég részvételével, köztük számos külföldi kiállítóval és rengeteg méhésszel, érdeklődővel zsúfolásig megtelt az épület.
KÉPGALÉRIA
KÉPGALÉRIA

A méz rengeteg tápanyagot tartalmaz, többek között aminósavakat, ásványi anyagot, vitamint, enzimeket, hormont, antioxidánsokat, szőlő és gyümölcscukrot. Megtalálhatóak benne a szervezet számára szükséges nyomelemek is.
A rendezvényen hagyományosan a legjobb minőségű mézeket, mézből készült termékeket és méhészethez szükséges eszközöket árulják. Gazdag a szakmai program is, a vásár mellett érdekes előadásokat hallhattak a résztvevők. Idén bemutatkozott Szlovénia méhészete és megannyi szakmai előadás hangzott el a méhészet aktuális kérdéseivel kapcsolatban.
Székesfehérvár nevében Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte a résztvevőket. „Nagyon nehéz a város történelmébe bekerülni, azonban ha valaki 27 éven keresztül képes ilyen minőségben szakmai találkozót és vásárt szervezni, az mindenképpen aktív részese lesz a város több, mint ezer éves történelmének.” A megnyitón elhangzott, hogy nagy szükség lenne a méhészek országos találkozójának és vásárának is a tervezett rendezvénycsarnokra, melyről a város polgármestere elmondta, hogy a terület gyakorlatilag megvan és a tervek is készülnek. Amiről a szakmai vásár és találkozó szól pedig egészen biztosan a magyar kultúra része is és nem mindegy, hogy egy-egy ilyen seregszemle milyen körülmények között zajlik – emelte ki a megnyitón.
Horváth Ferenc Lendva alpolgármestere a muravidéki magyarság nevében köszöntötte a résztvevőket. Reményét fejezte ki, hogy a Ledvai Méhészegyesület termékei kíváncsivá teszik majd a szakmai érdeklődőket is, hogy ellátogassanak a muravidékre, ahol sok szeretettel várják a látogatókat.
Dr. Bódizs Tamás arról beszélt, hogy hosszú évek óta kitüntető figyelemmel kíséri a méhészek fehérvári találkozóját a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. Az agrárgazdaságban dolgozók pontosan tudják, hogy a méhészetnek milyen jelentősége van a környezetünk megtartásában és a termékek előállításában. Közel 24 ezer méhész mintegy 60 milliárd forintnyi értéket állít elő évente Magyarországon, ami a magyar mezőgazdaság egy százalékát adja. Elmondta, hogy a hazai méztermelés 75-80 százaléka a külföldi piacokon talál vevőre.
A rendezvényen bemutatkozott a mézkirálynő is, a 25 éves Simon Diána, aki méhészcsaládból származik és célja a szakma továbbvitele. Mézkirálynőként pedig feladata, hogy meggyőzze a magyar társadalmat a mézfogyasztás előnyeiről és jótékony hatásairól.


