-
Nyári röplabdás tábor
A MÁV Előre nyári tábort szervez idén júniusban és júliusban a röplabda iránt érdeklődő, általános iskola alsó tagozatos gyermekek számára, ahova szeretettel várják a kezdőket és a haladókat egyaránt.
2026.04.30. -
Lépcsőfutás és gyaloglás
Május 2-án, szombaton reggel 9 órakor rajtol a Fehérvári lépcsőfutás az Aranybulla Emlékműnél. Az ingyenes közösségi sportrendezvényen három távot teljesíthetnek a versenyzők, emellett a szervezők külön kihívással készülnek a gyaloglók és a gyerekek számára is. Regisztrálni a verseny napján a helyszínen lehet.
2026.04.30. -
Futókörök napja
Hatodik alkalommal várják a mozogni vágyókat a futókörök napjára a Halesz parkba május 16-án, szombaton. A program részleteiről kedden tartottak sajtótájékoztatót.
2026.04.29. -
Címvédésre készülnek
Negyedik alkalommal jutott be zsinórban a bajnoki döntőbe a MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapata, a fehérváriak most először vághatnak neki címvédőként a finálénak. Az ellenfél az a Kaposvár lesz.
2026.04.28.
Idén is ezreket érdekelt a JSI-Kupa autóverseny
Ahogy azt a korábbi 11 évben már megszokhatták az autósport iránt érdeklődők: ha május elseje, akkor JSI-Kupa. Az amatőr rallye-sprint autóversenyt minden évben valamely nagyobbacska fehérvári parkolóban rendezik, idén a Seregélyesi úti körforgalom mellett található áruház aszfalt-parkja szolgáltatott helyszínt a 12. viadalnak. Délelőtt 10 óra előtt szép számmal gyülekeztek a versenyzők és gépeik, volt aki igazi versenyautóval, akadt aki már utolsó pöffenéseit hallató vassal érkezett. Volt aki csupán a buli kedvéért nevezett a megmérettetésre, de a többség adrenalin-határaik, volántekergető-képességük, s autójuk strapabírósági mutatójának feltérképezése céljából ült a vezetőülésbe.
2007.05.03. 02:38 |
Ahogy azt a korábbi 11 évben már megszokhatták az autósport iránt érdeklődők: ha május elseje, akkor JSI-Kupa. Az amatőr rallye-sprint autóversenyt minden évben valamely nagyobbacska fehérvári parkolóban rendezik, idén a Seregélyesi úti körforgalom mellett található áruház aszfalt-parkja szolgáltatott helyszínt a 12. viadalnak. Délelőtt 10 óra előtt szép számmal gyülekeztek a versenyzők és gépeik, volt aki igazi versenyautóval, akadt aki már utolsó pöffenéseit hallató vassal érkezett. Volt aki csupán a buli kedvéért nevezett a megmérettetésre, de a többség adrenalin-határaik, volántekergető-képességük, s autójuk strapabírósági mutatójának feltérképezése céljából ült a vezetőülésbe. (kép: duen.hu)A JSI-Kupákon térképre, itinerre általában nincs szükségük a versenyzőknek – a bevásárlások alkalmával megismert parkolóban autógumikkal övezett pályán kell haladni – mégis előfordult, hogy az egyik igen ígéretesen kanyargó Suzuki sofőrje kétszer is kihagyta a visszafordítónak nevezett nehézségi objektumot… Az autóknak és vezetőiknek egy futamban két kört kellett teljesíteniük a kijelült pályán, így mintegy 1500 méteren versengtek az indulók az idővel, s a percek és másodpercek segítségével vetélytársaikkal. Összesen nyolc kategóriában gurulhattak rajthoz a viaskodni vágyó „ámátőrök”, az utcai autóknál, és az épített járműveknél is 800, 1300, 1600, és 1600 ccm feletti hengerűrtartalommal bíró négykerekűek versenyezhettek.
A JSI-Kupa hagyományosan minden évben a márkakereskedők összevetésével indul, majd eztán csapnak a lóerők közé a próbálkozók. A kategóriák első három helyezettje serleg-díjazásban részesült, így az épített autók legkisebb teljesítményű csoportjában a Trabanttal rajthoz álló Fehér János, az 1300-asoknál a Suzukis Fülöp Ákos, az 1600-asoknál a Hondával versenyző Nagy Gábor, míg a legnagyobb autók viadalában a Volkswagen Golfos Pathy László örülhetett a kupának. Az N-es autóknál Nagy Péter Trabanttal, Takács Károly Suzukival, Vajkovics Károly Fiattal, Erdősi Tamás pedig egy Renault Clioval zsebelte be a kategóriagyőzelmet, de igazán az abszolút viadal győztese örülhetett. A Fiatot kormányzó Vajkovics Károly tönkreverve a több mint nyolcvanfős mezőnyt, a három futam időeredményei alapján majd’ tizenkilenc másodpercet verve az ezüstérmesre nyerte a 2007-es JSI Vándorkupát, megelőzve a Trabantos Fehér Jánost, és a Suzukis Takács Károlyt.