Huszonöt határon túli hallgató vesz részt a Kandó Kálmán Nyári Egyetemen

Az Óbudai Egyetemen az idei évben 28. alkalommal rendezik meg a Kandó Kálmán Nyári Egyetemet a határon túli magyar mérnökhallgatók számára. A rendezvény legfontosabb célja, hogy a nyári egyetemre érkező 25 hallgató - akik Felvidékről, Erdélyből, Délvidékről és Kárpátaljáról érkeztek - elsajátítsa a szakmai magyar szókincset és segítsék elhelyezkedésüket a magyar munkaerőpiacon.
2017.07.10. 11:59 |
Huszonöt határon túli hallgató vesz részt a Kandó Kálmán Nyári Egyetemen
Harmadik éve rendezi meg fehérvári helyszínen a Kandó Kálmán Nyári Egyetemet. A hallgatók, akik Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből, Partiumból, Délvidékről érkeznek, bő egy hétig, 2017. július 8-a és július 17-e között tartózkodnak Székesfehérváron. Ez alatt az idő alatt különböző szakmai és kulturális programokat szervezünk számukra. Részt vesznek Velencei-tavi kenutúrán, parlamenti kiránduláson, megismerkednek Székesfehérvár történetével és nevezetességeivel, meghallgatnak szakmai előadásokat, részt vesznek gyárlátogatáson és interaktív laboratóriumi gyakorlatokon. A nyári egyetem ünnepélyes megnyitója alkalmából a város és az egyetem vezetése, valamint dr. Gulyás Gergely, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke üdvözölte a résztvevőket. A megnyitón Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere kiemelte, olyan városba érkeztek a hallgatók, amely büszke múltjára, jelenére, és közösen tervezi a jövőt az oktatási intézményekkel annak érdekében, hogy közép-európai szinten is jegyzett város legyen. „Az Óbudai Egyetemmel közösen szeretnénk a lehető legtöbb műszaki képzést elindítani Székesfehérváron. A város iparának fejlődése szempontjából elengedhetetlen, hogy sok és jó szakképzettséggel rendelkező mérnök jöjjön ki az egyetemről és kapjon olyan tudást és oklevelet, amellyel el tud helyezkedni.” - hangsúlyozta Mészáros Attila alpolgármester.Dr. Réger Mihály professzor, az Óbudai Egyetem rektora a megnyitón rövid összefoglalást adott arról, hogy a határon túli kapcsolattartás terén milyen aktivitást fejt ki az egyetem. Kiemelte, hogy a határon túlon három helyszínen kínál képzést az Óbudai Egyetem valamelyik kara az ottlakó fiataloknak, Székelyudvarhely és Szabadka mellett Révkomáromban is indul a tervek szerint mesterképzés. Ezen kívül számos tudományos konferenciát rendeznek külhoni magyar intézményekkel együttműködve Szabadkán, Kassán és Erdélyben. A professzor szólt arról is, hogy az egyetem által rendezett hallgatói versenyekre is szeretettel várják a versenyzőket a határon túli felsőoktatási intézményekből.dr. Gulyás Gergely, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke azokról a törvényi és szimbolikus keretekről beszélt, amelyekkel Magyarország megerősítette nemzetpolitikájának közjogi kereteit. Kiemelte, hogy az egységes nemzetfogalom része lett a Magyar Alkotmánynak, ahogyan az is, hogy a mindenkori Magyar Állam felelősséget visel a határain kívül élő magyarság valamennyi tagjáért. Szólt arról is, hogy az alkotmány politikai célként rögzíti a határon túli magyarság autonómia törekvéseinek támogatását. Elmondta, hogy a lelki és közjogi egyesítésre vonatkozó törekvések után most a gazdasági kapcsolatok megetermtésére helyezi a hangsúlyt a kormány. Célzottan, mind a Délvidéken, mind pedig Kárpátalján és Erdélyben olyan gazdaságfejlesztési programok indulnak, amelyek lehetővé teszik, hogy az ott élő magyar vállalkozók fejlesztésekben kapjanak lehetőséget.

Nagyné Dr. Hajnal Éva egyetemi docens, a rendezvényünk egyik főszervezője elmondta, hogy 25 hallgatót vártak Felvidékről, Erdélyből, Délvidékről és Kárpátaljáról, akik között villamosmérnökök, informatikusok és gépészmérnökök is vannak. A hallgatók szakmai előadásokat hallhatnak, gyárlátogatásokon és kulturális programokon vesznek részt az egyetem ideje alatt. Az itt eltöltött idő segíti elhelyezkedésüket a magyar munkaerőpiacon és elsajátítják a magyar szaknyelvet is.

Gazdaság

  1. A sportélet és gazdasági háttere

    A rendezvény középpontjában Székesfehérvár és a vármegye sportélete állt. A Sóstói Stadion rendezvénytermében megtartott fórumon a város sportklubjainak vezetői osztották meg gondolataikat egyesületük jelenéről, jövőbeni terveiről, valamint a klubok és a vállalkozók együttműködésében rejlő lehetőségekről. Dr. Cser-Palkovics András a Videoton jövőjéről is szólt.

    2026.06.11.
  2. A FIFA-vbtől a védelmi iparig

    Victor Fedeli, Ontario gazdaságfejlesztési, munkahelyteremtési és kereskedelmi minisztere tett látogatást a Continest székesfehérvári gyárában, ahol a vállalat vezetésével folytatott megbeszéléseken a kanadai-magyar gazdasági kapcsolatok erősítésének lehetőségei, valamint a Continest innovatív összecsukható konténertechnológiájának kanadai alkalmazási lehetőségei kerültek fókuszba.

    2026.06.03.
  3. VOSZ fórum júniusban

    A megyei sportélet gazdasági háttere és a sporttal kapcsolatos tervek lesznek a VOSZ Fejér Vármegyei Szervezete által rendezett harmadik vállalkozói fórum fókuszában. A június 10-én reggel 08.00 órakor kezdődő találkozóra szeretettel várják a vállalkozókat, azonban előzetesen regisztrálni szükséges!

    2026.06.03.
  4. Fejérben is felmérik a mezőgazdaság szerkezetét

    A Központi Statisztikai Hivatal az ország 969 településén végzi el az Agrárium 2026 elnevezésű összeírást, amelynek során Fejér vármegyében közel 2000 gazdálkodó válaszait várják. A KSH szakemberei számítanak a gazdák együttműködésére, a nem kiemelt egyéni gazdaságoknak május 31-ig van lehetőségük az online válaszadásra, ezt követően összeírók keresik fel azokat, akiktől online nem érkezett adat.

    2026.05.27.