-
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Huszonöt éve az űrben - boldog születésnapot Hubble!
Már huszonöt éve kering földkörüli pályán a Hubble űrtávcső, és készíti a szebbnél szebb felvételeket, gyűjti az érdekesebbnél érdekesebb tudományos eredményeket. Ebből az alkalomból április 28-án, kedden 17.00 órakor előadást tart a Művészetek Házában dr. Hudoba György főiskolai docens, a székesfehérvári Csillagda vezetője. Az előadás követhető a http://galileowebcast.hu weboldalon.
2015.04.27. 11:26 |
Már huszonöt éve kering földkörüli pályán a Hubble űrtávcső, és készíti a szebbnél szebb felvételeket, gyűjti az érdekesebbnél érdekesebb tudományos eredményeket. Ebből az alkalomból április 28-án, kedden 17.00 órakor előadást tart a Művészetek Házában dr. Hudoba György főiskolai docens, a székesfehérvári Csillagda vezetője. Az előadás követhető a http://galileowebcast.hu weboldalon.

A Hubble űrtávcső (HST) volt az első csillagászati műhold, amely a közeli infravörös, a látható fény és az ultraibolya tartományban kezdte el az Univerzum vizsgálatát huszonöt évvel ezelőtt. Nevét Edwin Hubble huszadik századi csillagászról kapta, aki felfedezte a távoli galaxisok vöröseltolódását. A HST fő alkatrésze egy 2,4 méter átmérőjű távcső, mely négy, az elmúlt évek alatt többször cserélt műszerbe továbbítja az összegyűjtött fényt. Az űrteleszkóp forradalmasította az Univerzumra vonatkozó ismereteinket.
A negyedszázados jubileum tiszteletére április 28-án, kedden 17.00 órakor a Művészetek Házában, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) Fejér Megyei Egyesületénél tart előadást tart dr. Hudoba György, az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karának főiskolai docense, a székesfehérvári Terkán Lajos Bemutató Csillagvizsgáló vezetője. Az UNESCO a 2015-ös esztendőt a Fény Nemzetközi Évének nyilvánította, melynek fehérvári rendezvényei közé illeszkedik a keddi program is.