-
Átadták a Prima-díjakat
Nagyszabású gála keretében, immár huszadik alkalommal adta át a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Fejér Megyei Szervezete a megyei Prima Díjakat azon jelölteknek, akik a művészet, a tudomány, a kultúra vagy a sport területén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. A Városháza Dísztermében péntek este tartott ünnepségen díjazták az „Év Vállalkozóit” is.
2026.11.07. -
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Fehérvár jövője a tét
A 2038-as Szent István emlékévre készül a város. Ennek első lépéseként létrejött egy vitaindító szakértői anyag, amely fontos kérdéseket és lehetséges irányokat vet fel Székesfehérvár jövőjéről.
2026.11.06. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05.
Huszár Jánost nevezték ki az Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnokává
Ünnepi állománygyűlésen nevezte ki hétfőn délután Simicskó István, Magyarország honvédelmi minisztere Huszár János vezérőrnagyot az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoki beosztásába. Huszár János szinte minden magyar helyőrségben szolgált, a honvédség iránti elkötelezettsége egyértelmű - mondta a honvédelmi miniszter.
2016.08.01. 15:44 |
Ünnepi állománygyűlésen nevezte ki hétfőn délután Simicskó István, Magyarország honvédelmi minisztere Huszár János vezérőrnagyot az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoki beosztásába.
KÉPGALÉRIA a parancsnoki kinevezésről
KÉPGALÉRIA a parancsnoki kinevezésről
A hétfői székesfehérvári kinevezési ünnepségen Simicskó István kiemelte, hogy Huszár János egész életét a katonai hivatásnak szentelte. "A vezérőrnagy végigment a ranglétrán, szinte minden magyar helyőrségben szolgált, a honvédség iránti elkötelezettsége egyértelmű" - fogalmazott a miniszter, hozzátéve: a parancsnoki kinevezését rátermettség alapján döntötte el. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a jövőben is rátermett vezetők kerülnek majd a különböző parancsnoki beosztásokba.
Huszár János idén márciustól megbízott parancsnokként irányította az Összhaderőnemi Parancsnokságot. Simicskó István szerint egy jó katonai vezetőnek az állomány részére egyértelmű feladatokat kell szabnia, de azok végrehajtása csak úgy lesz hatékony, ha értik a katonák, mi a feladatuk. Úgy vélte, a szigorú, hierarchikus rendben működő katonaságnál fontos, hogy emberszámba vegyék a honvédeket, kulcskérdés az ember- és a katonaközpontúság, a megbecsülés, amikor újabb és újabb feladatokat várnak el tőlük. Megjegyezte, hogy a kormány éppen emiatt döntött a honvédség megújítása mellett, amely a 2016-2026 közötti időszakban komoly minőségi változásokon, technikai fejlesztéseken megy keresztül, nem feledkezve meg az illetmények emeléséről és az egyéni felszerelések javításáról.
A Magyar Honvédség komoly erőpróbákkal, növekvő feladatokkal áll szemben, azokat jól oldja meg, amiért köszönet illet minden parancsnokot és katonát. Mint mondta, a civil társadalom részéről pozitív a visszajelzés a magyar katonák munkáját illetően, miközben a nemzetközi megítélésük is jelentősen erősödött a válságövezetekben végzett magas színvonalú munka következtében.


